kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Jó példa nyugat-dunántúli munkaerőpiaci szerkezetváltás

Kiss Péter szerint a Nyugat-Dunántúlon végbemenő munkaerőpiaci szerkezetváltás, amelynek eredményeként a betanított munkát magasabb képzettséget igénylő, ugyanakkor jobban fizető, kvalifikáltabb munkahelyek váltják fel az egész ország számára "receptként" szolgálhat.

images

A szociális és munkaügyi miniszter - Körmenden a munkaügyi kirendeltség átadóján - hangsúlyozta: az utóbbi hónapokban kedvező folyamatok indultak el munkaerőpiacon, csökkenő tendenciát mutat a munkanélküliség és bővülni kezdett a foglalkoztatás.
Szólt arról, hogy a foglalkoztatás bővítésében is számít a kormányzat az európai uniós forrásokra. Azokat úgy szeretnék felhasználni, hogy a rászorulóknak esélyt teremtenek, miközben azok is támogatást kapnak, akik meg tudják vívni a versenyt a munkaerőpiacon, és a segítséggel kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek.
A szaktárca vezetője emlékeztetett arra, hogy zajlik a munkaügyi intézményrendszer korszerűsítése, amely révén hatékonyabbá válnak az Állami Foglalkoztatási Szervezet szolgáltatásai. Ennek keretében felújítják a kirendeltségeket is. Az országban eddig 60 munkaügyi kirendeltséget korszerűsítettek, javítva a kirendeltségeken az ügyfélfogadás körülményeit.
A körmendi munkaügyi kirendeltségen, a 26,4 millió forint értékű átépítésnek köszönhetően a tágasabb ügyfélfogadó térben megteremtették annak lehetőségét is, hogy mindenkivel elszeparált körülmények között foglalkozhassanak. Ugyanakkor az informatikai korszerűsítésnek köszönhetően mód nyílik arra is, hogy a terminálok használatával a betérők önállóan is információkhoz juthassanak.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult

Az OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8... Teljes cikk

Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét

A főváros vezetése a jövőben is folytatja azt a bérpolitikát, amelyet az elmúlt években a szakszervezetekkel partnerségben már kialakított - mondta... Teljes cikk

EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el

Az Országgyűlés 148 igen, 3 nem és 31 tartózkodó szavazattal elfogadta kedden a munkavédelmi törvény módosításáról szóló, valamint az EU-s... Teljes cikk