Jelentősen nőttek a bérek az építőiparban
A bruttó átlagkereset 7,9, míg a nettó 1,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ennek ellenére január és június között a reálkeresetek 6,4 százalékkal csökkentek. Közel 20 százalékkal nőttek viszont a bruttó bérek az építőiparban, amit a kutatók a minimum-járulékalap bevezetésével magyaráznak - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményében.
Húsz százalékos béremelkedés az építőiparban
Január-júniusban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 3,8 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (19,6 százalék), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,4), a kereskedelem, javítás (11,6), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,7) gazdasági ágban. A keresetek itt mutatkozó növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedése alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.
Csökkentek a nettó bérek a közszférában
A nemzetgazdaság havi nettó átlagkeresete 112 500 forintot tett ki. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak 83 700 forintot, a szellemi munkát végzők 144 900 forintot tettek zsebre. Az év első felében a nettó keresetek átlagosan 1,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül a versenyszférában 3,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél 1,5%-os csökkenés következett be. A nettó keresetek alacsony növekedési ütemében meghatározó szerepet játszott az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék idén januárban történt további emelése.
Tizennégy százalékkal kevesebben a közigazgatásban
Az alkalmazotti létszámoknál a legnagyobb visszaesés A közigazgatásban volt: egy év alatt 13,9 százalékos csökkenést regisztrált a KSH. A textiliparban 12,5 százalékkal állnak alkalmazásban, mint tavaly ilyenkor. A legnagyobb bővülés pénzügyi területen volt megfigyelhető, amely 12,7 százalékos pluszt mutatott fel.
(jobpilot.hu)
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja
- Díjazták az építőipar "rocksztárját" 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik 2 hónapja
- A szomszédunkban a női munkavállalók átlagbére meghaladta a férfiakét 3 hónapja