Járulékcsökkentésre hajlik a kormány
Járulékcsökkentésben gondolkozik a kormány: az élőmunkaterhek csökkentését az egészségbiztosítás kifehérítéséből származó többletbevételből fedeznék - írja a Hírszerző.
Januártól ugyanis már utólagosan meg kell fizetnie az elmaradt járulékokat és kamatait annak, aki jogosulatlanul veszi igénybe az orvosi kezelést. A szankció miatt tavaly több százezer embert sikerült bevonni a járulékfizetői körbe, s részben ennek is köszönhető, hogy a társadalombiztosítás költségvetése hosszú évek után először 2007-ben 28 milliárd forintos többlettel zárt. Csakhogy az így keletkező plusz forrás elég nagy ahhoz, hogy az egészségügyi miniszter helyben tartsa, így kétséges, hogy megvalósul-e a járulékcsökkentés.
A kabinet arra számít, hogy az előzetes, mérsékelt tervekkel szemben - az idei költségvetésben az 1460 milliárdos kiadás mellett kétmilliárdos szuficittel lehet majd számolni - így több pénz maradhat év végére, lehetőséget teremtve a járulékcsökkentésre.
Népszava / Hírszerző
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 3 hónapja
- Megszűnhet a családi pótlék? 4 hónapja
- Nagy Márton: amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az infláció 5 hónapja
- Hornung Ágnes: tizenhárom éves a családi adórendszer 5 hónapja
- Szentkirályi Alexandra: Megvédjük a magyar emberek munkahelyét 5 hónapja
- A kormány 2,5 millió ember számára tenné elérhetővé az MI-oktatást 6 hónapja
- Biztos egészségügyi védőháló egész évben 7 hónapja
- Generali: ma már szinte nincs vonzó juttatási csomag egészségbiztosítás nélkül 9 hónapja
- Németországban ismét emelik a minimálbért 12 hónapja