kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Új főszerkesztő veszi át az egyik legnagyobb hírportál irányítását

Szigeti Péter lesz a 24.hu új főszerkesztője. Az új vezető októbertől veszi át a szerkesztőség irányítását - írja a 24.hu.

Szigeti Péter közel húsz éve dolgozik a média területén: pályafutását újságíróként kezdte, később három éven keresztül a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) főtitkári posztját is betöltötte. Több mint hat évig volt a Kreatív magazin főszerkesztője, 2013 júniusa óta pedig a médiapiaci szaklapot is kiadó PPH Media összevont szerkesztőségének munkáját felügyeli tartalomfejlesztési vezetőként.

Az új főszerkesztő kinevezése kapcsán Bognár Bálint, a 24.hu termékmenedzsere elmondta:"Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy egy független, egyedi hangvételű, értékalapon működő terméket építsünk fel a 24.hu márka alatt. A kiadónak komoly ambíciói vannak az oldallal, amihez Péter személyében megtaláltuk az ideális vezetőt. Pétertől azt várjuk, hogy egy sikeres csapatot építsen a szerkesztőségből, amely képes lesz napról napra egy hiteles és szórakoztató terméket készíteni mind a látogatóinak, mind a hirdetőinek."

Kustánczi Norbert négy éven keresztül irányította a 24.hu szerkesztőségét, vezetésével a termék a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Jövőben a kiadó online divíziójának termékeit támogatja majd szakértőként. Az új főszerkesztő érkezéséig a szerkesztőség irányítását átmenetileg Bognár Bálint termékmenedzser és Pető Péter felelős szerkesztő veszi át.

Szigeti Péter, a leendő főszerkesztő terveiről azt nyilatkozta: "Normális, kiegyensúlyozott, független médiumot szeretnék csinálni, amely képes arra, hogy a piaci versenyben még a jelenleginél is jobban teljesítsen."

24.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén

Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Új vezető a Libri-Bookline élén

A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk

Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén

2024. április 1-jétől Vladimir Gnjidić tölti be a METRO Magyarország vezérigazgatói pozícióját, aki a februárban a METRO Ausztria élére... Teljes cikk