kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Iváncsán 150 munkahelyet hoz létre egy török cég

A Dunaújváros melletti Iváncsa ipari parkjában 150 munkahelyet hoz létre a török Yaris Kabin. A cég, amelynek 6,5 milliárd forint értékű beruházását a kormány 521 millió forinttal támogatta, mezőgazdasági gépekhez gyárt alkatrészeket.

A telephely a mezőgazdasági gépgyártás mellett kutatási és fejlesztési feladatokat is ellát majd - indokolta az állami támogatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor.

A kormány az elmúlt három hétben öt nagyberuházást jelentett be, ami azt is jelenti, hogy Magyarország a térség legvonzóbb befektetési célpontja maradhat, a válságkezelés pedig legalább olyan sikeres lesz most, mint amilyen 2010 után volt - tette hozzá Szijjártó Péter.

A Yaris Kabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a gépkezelőket, autó- és fémipari szakembereket, mérnököket is alkalmaznak majd.

Németh Ádám elmondta, hogy a török cég évi 15 millió eurós árbevétel-növekedést vár a magyarországi gyártás indulásától, és a piaci igények alapján pedig már most azzal számolnak, hogy a magyar üzemet tovább bővíthetik majd.

Az iváncsai üzem 2021. elejétől termelhet, főképp a német és az olasz piacra. A négyből két gyártócsarnok már elkészült, egyikbe meg is érkezett a gyártósor - közölte a cégvezető, hozzátéve, hogy a Yaris Kabin a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra.

Az 1977-ben családi vállalkozásként alapított Yaris Kabin mezőgazdasági gépekhez gyárt alkatrészeket és berendezéseket, elsősorban traktorkabinokat. A cég az európai piacon 20-25 százalékos részesedést ért el, és 2017-ben döntött arról, hogy Törökországon kívül is létesít üzemet. Magyarországi vállalatukat 2018-ban alapították.

Galambos Dénes, a térség ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa szerint a környéken további fejlesztések várhatók a paksi erőmű építése és a több százmilliárd forint értékű vasúti és közúti projekt hatására.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk