ITM: jelentős források és megújult szolgáltatások a vállalkozásfejlesztésben
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár többek között a vállalkozói információs portálról (Vali) is beszélt.
A kormány a járvány utáni újrainduláshoz 587 milliárd forint vállalkozásfejlesztési forrást, 2000 milliárd forint államilag támogatott kedvezményes hitelt és tőkét biztosít a cégek számára, valamint megújította a vállalkozásfejlesztés eszköztárát is - mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a Vállalkozásfejlesztési Tanács keddi, online megtartott ülésén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint. Az államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy a következő 1,5 évben annyi vállalkozásnak tudnak majd segíteni, mint amennyit az elmúlt 30 évben 15 éves periódusokban elértek. A visszajelzések alapján a vállalkozók számára a legfontosabb szempontok a gyorsaság, a likviditás és az ütemezettség, amiket beépítettek a vállalkozásfejlesztési programokba. Így a korábbi 3-5 hónappal szemben a beruházásösztönző pályázatok átfutási ideje 45-60 napra rövidül. Ezzel egyidejűleg a likviditásukat segítve a támogatás 100 százalékát megkaphatják előlegként és az önerő finanszírozásához 0 százalékos Széchenyi-kártya hitelt vehetnek igénybe. Továbbá ütemezetten jelennek meg a programok, hogy a vállalkozások előre tudjanak tervezni és a számukra leginkább megfelelő felhívásra pályázzanak.
Ezen túl további szolgáltatások segítik a vállalkozásokat, hogy a rendelkezésükre bocsátott forrásokat a lehető leghatékonyabban tudják felhasználni. Az államtitkár ezek közül kiemelte a vállalkozói információs portált (Vali), aminek segítségével a vállalkozások személyre szabottan érhetik el a rendelkezésükre álló lehetőségeket - írták. Az ülésen részt vevő szakmai szervezetek elismerően szóltak a Vali-ról és hangsúlyozták, hogy egy olyan, kimagasló magyar innováció, amelyet jó szívvel ajánlanak a cégek számára - áll a közleményben. György László kitért arra, hogy elindult a Modern mintaüzemek program is, amelynek célja, hogy a vállalkozók működés közben tekinthessék meg a legmodernebb technológiákat, így a gyakorlatban láthatják a fejlődésüket szolgáló megoldásokat, a hazai nagyvállalatok pedig örömmel és készségesen nyitották meg kapuikat az érdeklődők előtt - tették hozzá.
Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár előadásában a közlemény szerint elmondta: a kormány kiemelt célja a környezeti szempontok érvényesítése a hazai gazdasági fejlődésben, ezért 2020 februárban konkrét intézkedésekkel meghirdette a Klíma- és természetvédelmi akciótervet. Hozzátette, nagyon fontos, hogy a vállalkozások a jövő zöld technológiáiba tudjanak fektetni, mert így lehet megerősíteni a munkahelyeket és újakat teremteni, illetve hozzájárulni a bérek növekedéséhez Magyarországon. Megemlítette továbbá, hogy a Helyreállítási és ellenállóképességi terv segítségével (RRF) a koronavírus-világjárvány társadalmi és gazdasági hatása enyhíthető, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság fenntarthatóbbá váljon, és felkészüljön a zöld és a digitális átállásra - áll a közleményben.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja
- Átadták az Év Befektetője díjakat 3 hónapja
- Kik alapítanak startupvállalkozásokat hazánkban? 3 hónapja
- 130 milliárd forintnyi 0 százalékos hitelt kapnak a kkv-k 3 hónapja
- Idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások 3 hónapja
- Elindult a vállalati e-autó támogatási program 4 hónapja