kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ingyenes Zöld Iroda Nap a KÖVET Egyesület szervezésében

A KÖVET Egyesület június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon rendezi meg a Zöld Iroda Napot, ahol színes szakmai előadásokkal, Zöld Iroda Verseny díjátadóval, kerekasztal-beszélgetéssel, zöld tippekkel, esettanulmányokkal, valamint a hazai környezet- és emberbarát irodai működéshez kapcsolódó gyártó, forgalmazó és szolgáltató szervezetek egész napos seregszemléjével várják a látogatókat.

Az Európai Zöld Iroda Program (EGO) keretében hat ország irodái mérik össze teljesítményüket a KÖVET Egyesület koordinálásával. A hazai programban az elmúlt 15 évben több mint 120 cégnél és intézménynél valósult meg az irodai működés környezet- és emberbarát szempontok szerinti átalakítása. A KÖVET és a programba bekapcsolódó nemzetközi partnerek (SEI, TIME Foundation, Groupe One, Eco-Trend, Umatera, 21 Solution) célja az egységes európai zöld iroda kritériumrendszer kidolgozása volt. A program kiemelt figyelmet fordít az egészséges munkavégzésre és a munkatársak jóllétére, emellett pedig lehetővé teszi, hogy a szervezetek évről évre javíthassák irodai működésük környezeti teljesítményét is. Az idei verseny sajátossága, hogy a győztesek automatikusan továbbjutnak az Európai Zöld Iroda Versenyre.

A hazai versenyben részt vevő szervezetek:

-Budapest Bank Zrt.
-Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
-Contitech Rubber Industrial Kft.
-Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.
-Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft.
-Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.
-Portus Buda Group Zrt.
-Process Solutions Kft.
-SAP Hungary Kft.
-SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány
-STRABAG Property and Faciltiy Services Zrt.
-Régió 10 Kft.
-Tchibo Budapest Kft.
-TXM Olaj- és Gázkutató Kft.
-Unilever Magyarország Kft.

A 2013-as Zöld Iroda Verseny június 5-én zárul a Kinnarps Irodaházban, ahol ünnepélyes díjátadóval, kerekasztal-beszélgetéssel, egész napos kiállítással és workshopokkal várják a látogatókat. A Zöld Iroda Nap látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk