Ingyenes tréningek segítik a pályakezdők munkához jutását
Elindult a Profession.hu ingyenes Karrier Tréning programja, amely pályakezdő fiataloknak nyújt segítséget az első munkahely megszerzésében. A programban összesen nyolc budapesti és hat vidéki felsőoktatási intézmény vesz részt - írja a Metropol.
A trénerek tapasztalatai alapján a pályakezdők nem érzik úgy, hogy az önéletrajzírás gondot okozna nekik, a fizetési igényeik többnyire reálisak, és nyitottak az új lehetőségekre, annak ellenére, hogy még mindig van, aki túlértékeli a diplomáját. A munkaerőpiacra frissen kikerülők a személyes interjút érzik a legnagyobb kihívásnak, ezzel szemben Sámson Dorottya, a Profession.hu toborzási szolgáltatások divíziójának vezetője szerint sokszor már az önéletrajz megírásával is probléma van.
A VigyázzÁllás! című kézikönyv egyebek mellett ezekre a kérdésekre is gyakorlati tanácsokat nyújt. A könyvhöz tartozó interjúkártyák konkrét segítséget adnak a felkészüléshez, mert témakörökbe csoportosítva vezetik az álláskereső gondolatait a válaszok kialakításakor.
A trénerek szerint jellemző probléma az is, hogy a pályakezdő friss diplomások nem tudják, mihez fognak kezdeni a szakmájukkal, és azt sem, hogy milyen lehetőségeik vannak az egyetem befejeztével. Tapasztalataik szerint a legtöbben csak a karrierirodákon és a belső állásportálokon nézelődnek gyakornoki hely után, ezért nagy segítség lehet számukra, ha kitekintést kapnak az adott felsőoktatási intézmény berkein kívüli lehetőségekről is.
A pályakezdő fiatalok a program keretein belül ingyenes, személyre szabott karrier-tanácsadást kapnak arról, milyen irányban érdemes elindulniuk a nehezen megszerzett papírral, mennyi a reális fizetési igény az adott szektorban, és hogy milyen pozíciókat hogyan érdemes megpályázni.
Metropol/Edupress.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Mintegy harminc százalékkal emelkedett a szakképzésbe jelentkezők száma 2020 óta - mondta újságíróknak a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
- Jöhet a life long skilling: tanulási trendek 2024-ben 2 hete
- Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 4 hete
- Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül 1 hónapja
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja