kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Így fognak sztrájkolni a pedagógusok január 23-tól egy héten át

Közzétette a január 23-án kezdődő sztrájkhét részleteit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Útmutatójukban arra hívják fel a tanárok figyelmét, hogy a lehető legkevesebb órát tartsák meg, és ha egyet muszáj, azt is szakítsák félbe a felénél.

A sztrájkhét azért kezdődik január 23-án, mert ekkor ér véget a nyolcadikosok középiskolai felvételije, így nem veszélyezteti a továbbtanulásukat. A  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nedolgozzingyen.hu-n tette közzé a munkabeszüntetés részleteit. Arra hívják fel a tanárok figyelmét, hogy a lehető legkevesebb órát tartsanak meg, és ha egyet muszáj is, azt is szakítsák félbe a felénél. 

Ahol kevés tanuló lesz az iskolában, csak felügyeletet szerveznek oktatás helyett. Ha az intézményvezető mégis oktatást rendel el, akkor megtehetik, hogy két hétre jelentenek be sztrájkot: az elsőn nem tanítanak, a másodikon igen, ezzel megvan az 50 százalékos teljesítmény.

Ha mindenképpen meg kell tartani az órákat, azokat a felénél félbehagyhatják.

A PDSZ még január 7-én jelentette be, hogy 23-ától hét napig tartó országos sztrájkot szervez.

Arról, hogy mekkora reálbércsökkenést szenvednek el idén a pedagógusok, ebben a cikkünkben írtunk.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk