Igazgatóváltás az Országos Széchényi Könyvtár élén
Az OSZK új igazgatója 2018 és 2020 között a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár főigazgatója volt.
Rózsa Dávid lett az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új főigazgatója. Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói posztjára a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént - tájékoztatta az MTI-t hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tárca közleménye szerint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Rózsa Dávidot hétfői hatállyal bízta meg a nemzeti könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával. Rózsa Dávid 2013 és 2018 között a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár főigazgató-helyettese, majd 2018 és 2020 között az intézmény főigazgatója volt - közölte az Emmi.
MTI
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ összege 4 hónapja
- Ösztönözheti a vállalkozói hitelfelvételt a garanciadíjak csökkentése 4 hónapja
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja
- Rekord: ekkora összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra 4 hónapja
- Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben? 5 hónapja
- Kinevezték az új országos kórházi főigazgatót 5 hónapja
- Jubileumi HR konferencia a Debreceni Egyetemen 5 hónapja
- Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban 5 hónapja