Hol dolgoznak a legintelligensebb dolgozók?
Az Ericsson Magyarország Kft. nyerte az év intelligens nagyvállalata díjat a Mensa HungarIQa, a világ legmagasabb intelligenciájú embereit tömörítő klub magyarországi tagozata által meghirdetett versenyen.
A díjért versengő 18 vállalat összesen 509 munkavállalót küldött a versenybe, akik közül 183-an érték el a 130 pontos Mensa szintet, vagyis az emberiség 2 százalékára jellemző intelligenciahányadost. Az Ericsson ezekben a mutatókban lett a legjobb.
A különlegessége a díjnak, hogy nem a vállalat eredményeit vizsgálták, hanem a dolgozók saját tehetségükkel, tudásukkal képviselték a cégüket úgy, hogy közben egyéni eredményükről is visszajelzést kaptak a Mensa HungarIQa által megküldött oklevél formájában. A megfelelő szint elérése esetén ez egyben meghívást is jelentett a legmagasabb intelligenciával rendelkezők társaságába, a Mensába.
Az 1700 munkavállalót foglalkoztató Ericsson Magyarország az ország legnagyobb telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftver és hardverfejlesztéssel foglalkozó vállalata. Tevékenységében példaértékű az oktatás-alapkutatás-alkalmazott kutatás-ipari megvalósítás láncolata - olvasható a közleményben.
Az Ericsson Magyarország értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 35,1 milliárd forint volt a 2012-es 37,5 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 2013-ban 326 millió forintot tett ki az egy évvel azelőtti 87 millió forint után.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Ezért használja titokban sok dolgozó az AI-t 7 napja
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 1 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 2 hónapja
- Az emberi tényező egyelőre nem pótolható, a mesterséges intelligencia nem fenyegeti az ügyvédi munkát 2 hónapja
- Az ENSZ elfogadta az első határozatát a mesterséges intelligencia fejlesztéséről és szabályozásáról 2 hónapja