Hogyan fog kinézni a mesterséges intelligencia jövője a fejlesztők szerint?
Technooptimizmus és a társadalmi, etikai felelősség hárítása, a szolidaritás hiánya jellemezte azokat a magyar szakembereket, akiknek a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos jövőképét a Corvinus Egyetem kutatói térképezték fel egy friss kutatásban.
Hogyan látják a magyar MI-specialisták a munka jövőjét és ebben a saját szerepüket, valamint mennyire jelentkeznek etikai és társadalmi szempontok gondolkodásukban? Horváth Ágnes és Vicsek Lilla ezeket a kérdéseket vizsgálták, amelynek megválaszolásához 20 félig strukturált interjút készült magyar szakemberekkel 2021-ben, tehát még a 2023-as generatív MI-"őrület" előtt. A Budapesti Corvinus Egyetem tanulmánya az eredményekről szeptemberben jelent meg a Science, Technology and Society folyóiratban.
A megkérdezettek beszámolóit technooptimizmus jellemezte: szerintük a jövőben sokan újfajta kreatív, önmegvalósító munkakörökben dolgozhatnak majd, jelentős társadalmi feszültségek nélkül. Az interjúk alapján elterjedt az a nézet a körükben, hogy a technológia értéksemleges eszköz, amelynek főként pozitív társadalmi hatásai vannak. Egy példa a válaszokból az optimista jövőképre: „Sokkal több olyan munkát fogunk tudni végezni, ami valóban érdekel minket, amiben ki tudunk teljesedni, ami inspirál minket, amivel valami jót tehetünk a világért, ami számít. Kevesebb adminisztratív munkát fogunk végezni, ami ismétlődő, ami nem igényel sok empátiát, ami nem inspiráló, és szerintem óriási segítséget fogunk kapni ebben a technológiától.”
Az önérdekvezérelt gondolkodás az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezethet
Ugyanakkor a fejlesztők elhárították a felelősségüket, és nem foglalkoztak a munkájuk társadalmi és etikai vonatkozásaival. Véleményük szerint a fejlesztőnek nincs valódi képessége az innováció irányának alakítására vagy a technológia visszaélésszerű használatának befolyásolására.
„Sajnálom, a svájci késkészítőnek mindegy, hogy mire használják a kését, sőt, bizonyos mértékig még az is, hogy gyilkolásra használják-e. Az ilyen arcfelismerő algoritmusokat kifejlesztő mérnökök nem felelősek azért, hogy hol fogják használni ezeket, és hogy diszkriminálni fognak-e ezek az eszközök. Azt hiszem, sok mérnök ezt [a fajta munkát] kihívásnak tekinti – megnézik, hogy meg tudják-e építeni, és ha igen, akkor [a munka] kész” – mondta el az egyik válaszadó.
Bár az etika egyre fontosabb a médiában, úgy tűnik, hogy ez kevéssé befolyásolta a mintában szereplő fejlesztők, kutatók gondolkodását. A társadalmi következmények és az etikai kérdések nem voltak gondolkodásuk előterében, az etikai szempontokat alig jelentek meg a válaszaikban. Tevékenységüket jellemzően elsősorban önérdekük motiválta: a karrierépítés vagy az a gondolat, hogy valami újat hozhatnak létre.
„A megkérdezettek nem fejeztek ki szolidaritást a technológiai változások lehetséges vesztesei iránt. Ennek amiatt nagy a jelentősége, hogy ők tervezik a jövő technológiáját. Munkájukat vezérelhetné akár egy fokozott felelősségtudat, amely magában foglalhatná a hátrányos helyzetű csoportok számára megoldások keresését és a méltányosság növelését” – mondta el a kutatás kapcsán Vicsek Lilla, a Corvinus szociológus docense, a tanulmány egyik szerzője.
„Az, hogy ennyire háttérbe szorultak a társadalmi és etikai szempontok a fejlesztők számára, kockázatokat rejt magában, mivel a mesterséges intelligencia negatív társadalmi következményekhez is vezethet, többek között az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Fontos, hogy már a tervezési szakaszban is jelen legyenek a társadalmi és etikai megfontolások: a különböző tervek ugyanis különböző technológiai megoldásokhoz vezetnek, amelyek eltérő eredményekhez járulnak hozzá” – szögezi le a kutató.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat 6 napja
- A HR technológiai trendjei: Milyen új technológiák formálják át a HR területet a közeljövőben? 1 hete
- Ezért használja titokban sok dolgozó az AI-t 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 2 hete
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja