Hetven százalékkal több csúcsvezetőt rúgtak ki tavaly
A pénzügyben stabil, a telekommunikációban bizonytalan
2002-ben jelentősen emelkedett a nem önként távozó vállalatvezetők (CEO) aránya a világ nagy cégeinél. A legbiztonságosabbnak a pénzügyi terület tűnik, a legkockázatosabb a telekommunikáció. A cégen belül csúcsra jutottak is előnyben vannak a kívülről hozott nagyfőnökökkel szemben, áll egy friss nemzetközi felmérésben.
A kívülről jöttek fekete éve
A tanulmány szerint 2002-ben 70 százalékkal emelkedett a kirúgott vezetők aránya, míg a távozások aránya ?az önként váltókat is beleszámítva - 10 százalékkal nőtt. A menesztés oka az esetek 39 százalékában a nem megfelelő teljesítmény. Egy évvel korábban csak minden negyedik váltást indokoltak ezzel.
A vezetőcsere leginkább Ázsiában növekedett: tavaly már majdnem minden ötödik váltás (19 százalék) az ázsiai kontinensen történt, szemben a 2001-es 8 százalékkal. Ugyancsak jönnek-mennek az elnökök Európában, az Egyesült Államokban lévő cégek vezetése viszont stabilabb: hét év alatt csupán két százalékos a növekedés.
Érdekesség, hogy a kívülről jött nagyfőnökök rosszabbul szerepelnek, mint a vállalat ranglétráját végigjáró és onnan a csúcsra felkapaszkodott vezetők. A kívülről jöttek 64 százaléka elvesztette állását 2002-ben, míg a belülről a vezetői székbe kerülteknek csupán a 38 százaléka.
Biztonságos pénzügy, kockázatos telekommunikáció
A felmérés megállapítja, hogy a vezetőknek a legbiztonságosabb ágazat a pénzügyi terület. Itt hét év alatt csupán 6,6 százalékos volt a fluktuációs ráta, távozásra száz esetből egyszer kényszerítettek cégvezetőt. Ellenben a telekommunikáció már kockázatosabb terület. Ebben az ágazatban 15,6 százalékos volt a fluktuáció, 9,4 százalék pedig a kirúgott főnökök aránya. Kis mértékben ugyan, de növekedett a távozott vezetők átlagéletkora. Tavaly 58,1 év volt, míg 2001-ben 57,1, 2000-ben pedig 56,8.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk