Hárommillió bejelentésnél tart az EMMA
Tavaly májusi fennállása óta összesen 3,169 millió, a munkaviszony létesítésére vagy megszűnésére vonatkozó bejelentés érkezett az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba.
Az adatszolgáltatásokból 1,441 millió új munkaszerződés megkötésére vonatkozott. Az idén a múlt évhez képest havonta átlagosan nyolc százalékkal több bejelentés jött, ami összefügg a munkaerőpiacon tapasztalható élénkebb mozgással, valamint azzal, hogy már elkezdődött az Országos Nyugdíjbiztosítótól, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól átvett, 2004. május 1-je előtti adatok munkáltatói pontosítása, derül ki az MTI tudósításából.
Az erre kidolgozott számítógépes program segítségével lehetőség lesz arra, hogy a munkáltatók az interneten telephelyükön hívják le a rájuk vonatkozó, tárolt adatokat, azt összevessék a saját nyilvántartásukkal, s a pontosításhoz szükséges változtatásokat is interneten küldjék vissza az adatbázisba. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a cégek is igénylik az adatok pontosítását, annak érdekében, hogy a valósággal egyező adatok szerepeljenek a nyilvántartásban az általuk foglalkoztatottakról.
Az első fél évben 150 ezer munkaadó jelentett be munkaviszony létesítésére, megszűnésére vonatkozó adatokat. A munkaadók 25 százaléka, főként a nagyobb munkaerő-forgalmat lebonyolító cégek már a kiváltott PIN kóddal, azaz interneten vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül teljesítik bejelentési kötelezettségüket.
Kevés munkavállaló keresi meg az EMMÁ-t
A gyarapodó munkaügyi adatállományból a munkavállalók is lekérdezhetik a munkaviszonyukól nyilvántartott adatokat, PIN kód kiváltásával vagy a munkaügyi kirendeltségeken jogosultságuk igazolásával. Bár az információkhoz szükséges PIN kódot egyre többen váltják ki, az érdeklődők száma még mindig nagyon alacsony: a kóddal alig húszezren rendelkeznek.
Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba a munkáltatóknak tavaly május óta 24 órán belül be kell jelenteniük új alkalmazottaikat. Az adatbázis tartalmazza a nyugdíjbiztosító 2002-2003-as adatait és az OEP 2004 májusáig vezetett nyilvántartását. Így a munkavállaló, arról, hogy bejelentetten dolgozott-e 2002-ig kaphat az EMMA-ból információtAz információ kéréséhez az azonosításhoz szükséges egy PIN kód. Az adatbázis online a http://www.emma185.hu weboldalról érhető el.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- 18/2004. (IV. 25.) FMM rendelet az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás keretében használt azonosító kódok képzésére, kiadására és alkalmazására vonatkozó szabályokról 20 éve
- Adatlap az Egységes Munkaügyi Nyilvántartásba történő bejelentésekhez (RTF, 16,5 kB) 20 éve
- A Kormány 67/2004. (IV.15) Korm. rendelete az Egységes Munkaügyi Nyilvántartással kapcsolatos bejelentési és nyilvántartási kötelezettség szabályozásáról 20 éve
- EMMA: 6,4 millió Euró, 0 hatékonyság? 20 éve
- Egységes munkaügyi adatbázis működik májustól 20 éve