Harmincmilliós pályázati alap a munkahelyekért Kazincbarcikán
A gazdasági visszaesés miatt átmenetileg nehézségekkel küzdő kazincbarcikai kis- és mikrovállalkozások támogatásáról döntött pénteken az észak-borsodi város önkormányzata; a képviselők úgy határoztak, hogy 30 millió forintos pályázati alapot hoznak létre a költségvetési céltartalék terhére - tájékoztatta az MTI-t a település szocialista polgármestere.
Közölte: a világgazdasági válság érezteti hatását a városban is, ezért született ez a döntés. A támogatás feltétele egyebek mellett az, hogy az érintettek vállalják, legalább hat hónapig megtartják a pályázat időpontja előtti foglalkoztatási létszámukat.
A pályázat konstrukciója szerint a hathónapos foglalkoztatáshoz a minimálbér (munkáltatót terhelő járulék nélküli) 30 százalékát lehet elnyerni. A mikrovállalkozások legfeljebb kettő, a kisvállalkozások legfeljebb négy munkahely megőrzésére pályázhatnak - ismertette a polgármester.
A pályázatok szakmai ellenőrzésére ideiglenes bizottságot hoztak létre, amelynek elnöke Szabó József, az Észak- Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója. A beérkezett pályázatokról Kazincbarcika önkormányzatának képviselő-testülete dönt majd. A pályázati kiírás feltételeiről bővebben szeptember 28-ától a város internetes oldalán olvashatnak az érdeklődők.
Szitka Péter rámutatott arra: ez a kezdeményezés a ritka kivételek egyike az országban. A pályázati lehetőséggel nemcsak a kis- és mikrovállakozásokat segítik, hanem azokat a barcikai családokat is, amelyeket a válság hatására a munkanélküliség fenyeget.
Mint hozzátette, a támogatáshoz szükséges forrás biztosítását az tette lehetővé, hogy a 2009-es költségvetés tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak a tartalékok képzésére. Kazincbarcika önkormányzatának ez évi költségvetési céltartaléka 55 millió forint, ebből 30 millió forintot fordítanak a pályázati alapra.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 6 napja
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja