kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Hamarosan nem kell adóbevallást készítenie

Magánszemélyeknek nem kell majd adóbevallást készíteniük, mert az adóhatóság elkészíti helyettük. A NAV megcsinálja a jó és a kockázatos adósok jegyzékét, előbbiek kedvezményeket kaphatnak. Többek között ezekről a bürokráciacsökkentő, ügyfélbarát javaslatokról beszélt Tállai András államtitkár sajtótájékoztatón.

A kormány célja egy új, ügyfélbarát adózási rendszer, amely gyorsabb, kevesebb adminisztrációval terhelt és kevésbé bürokratikus - mondta Tállai András az Országgyűlésnek az adózás rendjéről kedden benyújtott törvényjavaslatról.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a javaslatból kiemelte, hogy 2017-ben már 3,5-3,8 millió szja-bevallást az adóhatóság intéz majd, a vállalkozásoknál a legnagyobb változást pedig az jelentheti, hogy az adóhatóság minősíteni fogja az adózókat, és a jó adózók már jövőre több kedvezményt kapnak.

Jövőre több mint 1,5 millió magánszemély adózónak - akiknek kizárólag munkáltatótól származó jövedelme van, és nem vesz igénybe adókedvezményt - nem kell az adóbevallást benyújtania, helyettük a dokumentumot az adóhatóság készíti el.

A 2016-ra vonatkozó adóbevallást 2017-ben már teljes egészében az adóhivatal fogja elkészíteni, így 3,5-3,8 millió embernek nem kell bevallást benyújtania sem elektronikus, sem papír alapon - közölte az államtitkár.

Az szja-bevallást érintő változásokról elmondta: 2017-től a magánszemélyek bevallási ajánlatot kapnak majd, ezt jóváhagyhatják, vagy észrevételt tehetnek. Minderre elektronikus úton is lesz lehetőség. Szeretnék a magánszemélyeket minél nagyobb arányban bevonni az elektronikus adó-ügyintézésbe - tette hozzá.

A vállalkozások adózásával kapcsolatos változások részleteiről szólva az államtitkár elmondta: az adóhivatal 2016 első negyedéve után minősíteni fogja a vállalkozásokat, és a jó adózók már jövőre több kedvezményt kapnak. A vállalkozásokat a NAV három - a megbízható, az átlagos és a kockázatos - kategóriába sorolja majd. Ez azokat érinti majd, amelyek a cégjegyzékben nyilvántartottak és az általános forgalmi adó (áfa) alanyai.

Jó adózó az a vállalkozás lehet, amelyik legalább három éve működik, öt évre visszamenőleg nem volt 3 százaléknál nagyobb adókülönbözete, és 500 ezer forintnál nagyobb adótartozása, illetve megfelel még további néhány feltételnek - mondta az államtitkár.

Kiemelte, előnyökkel jár majd, ha egy vállalkozást az adóhatóság jó adózónak minősít. Az ilyen cégeknek biztosított előnyök közül kiemelte, hogy 2016. április 1-je után náluk az adóhivatali ellenőrzés legfeljebb 180 nap lehet, csökkentik számukra az áfa visszaigénylésének határidejét, ami a jellemzően 75 napról 2017. január 1-jétől 45 napra csökken, 2018-tól pedig 30 napra.

A javasolt módosítások között szerepel, hogy a környezetkímélő autók tulajdonosainak nem kell majd regisztrációs adót, átírási illetéket, gépjárműadót és cégautó-adót fizetni - mondta az államtitkár.

Az adózás rendjéről szóló törvénymódosítási javaslat érinti a fuvarozó vállalkozásokat is, amelyek több területen kapnak majd kedvezményeket. A helyi iparűzési adóból például levonhatják a külföldi autópályák használatáért fizetendő útdíjat és a belföldi autópályák használatáért fizetendő úthasználati díj 7,5 százalékát.

Tállai András kitért arra is, hogy megmarad az otthoni pálinkafőzés lehetősége. Az Európai Unió azonban elvárja a "párlat adójegy" bevezetését, ami egy liter 42 fokos pálinka után 700 forint. Ebből minimum ötöt kell, és maximum 86-ot lehet megvenni, az ellenőrzést az önkormányzati adóhatóságok végzik.

Tállai András jelezte, az adótörvények módosítása ezzel nem fejeződik be ebben az évben, hamarosan benyújtják a NAV-ról szóló törvény módosítását. Változni fog a NAV szervezete, a vezetési modellje, valamint nem három, hanem kétszintű lesz az adóhatóság, megszűnik a középszintű regionális adóhatóság. A törvényjavaslat novemberben kerül az Országgyűlés elé - közölte.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van

Az Egyesült Államokban tízből négy pedagógus a kiégés tüneteivel küzd, az európai tanároknak pedig közel fele kisebb vagy nagyobb fokú stresszt... Teljes cikk

Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

A program keretében kialakított szállásokon legalább ötven százalékban magyar embert kell elszállásolni. Teljes cikk

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk