Hamarabb kaphatják meg fizetésüket a közszolgák
Rosszul járhatnak a bankok, ugyanis a Magyar Államkincstár (MÁK) számos új szolgáltatást tervez bevezetni a következő években - értesült a Napi Gazdaság.
Katona úgy véli, az alkalmazottak ezzel a többlettranzakcióval a tárgyhó huszonötödik napja helyett csak a rákövetkező hónap harmadik napján kapják meg a bérüket.
Mivel az önkormányzatoknak nem kötelező számlát nyitni a kincstárnál, a MÁK azzal kíván segíteni a helyzeten, hogy a jövőben maga nyit számlákat nemcsak a helyhatóságok, de olyan más állami pénzeket használó szervezetek számára is, amelyek a kiadások legalább 80 százalékát állami támogatásból fedezik. Ha sikerülne átterelni ezekre a számlákra a közszféra sok tíz milliárd forintnyi bérkiadását, az jelentős megtakarítást eredményezhetne.
Októbertől pedig az oktatási szolgáltatást nyújtó intézmények esetében a gyakorlatban is teljes körűen bevezetik azt a szabályt, mely szerint csak az jut hozzá az aktuális finanszírozási keretéhez, akinek nincs kifizetetlen állami számlája. A kincstár keretében megvalósuló tevékenységkoncentráció részeként, a társadalombiztosítást kifizető helyek megszüntetésével a jövőben csak innen fizetik majd a családtámogatásokat.
Napi Gazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mennyit keres egy gyártó cégnél dolgozó mérnök? 2 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja