kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Ha társadalmi célokat támogat, lehet drágább

Magyarországon száz vásárlóból negyvenhárman hajlandók többet is fizetni azért a termékért, amelynek előállítója nyereségéből társadalmi célokat támogat, az európai átlag 36 százalék a Nielsen felmérése szerint.

A Nielsen globális információs és piackutató vállalat a cégek társadalmi felelősségvállalásáról végezett felmérést február-márciusban 58 országban - köztük Magyarországon - több mint 29 ezer fogyasztó megkérdezésével. A minta mindegyik országban reprezentatív az internet-használók kora, valamint neme szempontjából.

Az MTI-hez kedden eljutatott közlemény szerint a magyar fogyasztók 31 százaléka a felmérés előtti hat hónapban vett legalább egy árucikket vagy szolgáltatást olyan cégtől, amelyikről tudta, hogy közvetlenül juttat pénzt társadalmi törekvésekre, az európai átlag 27 százalék.

A felmérés készítői szerint e két adat arra utal, hogy magyar vásárlók pozitívabban viszonyulnak a vállalatok társadalmi célokat támogató programjaihoz mint az európai átlag.

A felmérésből kiderült azt is, hogy földrajzilag jelentősen eltér a fogyasztók véleménye, például a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Indonézia válaszadóinak kimagaslóan magas aránya, több mint kétharmada, Indiában pedig háromnegyede mondja, hogy hajlandó magasabb árat adni társadalmi felelősséget vállaló cégek áruiért.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk