Gyorsabban juthatnak uniós forráshoz a pályázók
Megkönnyítené, és ezzel gyorsítaná az uniós alapok felhasználását egy EU-s javaslat, amelynek elemei 2014-től már beépülnének a szabályok közé. Így egyszerűsödhetne a pályázati adminisztráció, amely innovatív megoldásokkal is kiegészülhetne - olvasható az AFIOE júniusi hírlevelében.
Az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) júniusi hírlevele beszámol egy olyan felmérésről is, amely felállította az európai vállalkozók kedvenc városainak listáját, elégedettségi, népszerűségi szempontok alapján. Malmö, Frankfurt és Varsó elsőbbsége mellett Budapest nem bizonyult közkedvelt városnak a vállalkozók körében, és így csupán a sereghajtók között szerepelhet.
Az AFIOE hírlevél Pályázat rovatában egy új felhívásról olvashatunk, amely a kisvállalkozásokat hivatott támogatni. "A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése" (VF/2010-10222) című pályázati kiírás a gazdasági versenyképesség, a menedzsment képességeinek, valamint az alkalmazottak tudásszintjének fejlesztése érdekében 200 millió forintos uniós forrást bocsát a különféle projektek támogatására.
A Szakmai cikkek fókuszpontjába ezúttal a szakértelem, a képzettség, a távoktatás, illetve a piac szerepe került. A Magyar Innovációs Szövetség elnöke, Szabó Gábor véleménye szerint valójában nem a műszaki és természettudományos szaktudás hiányzik, hanem ennek megfelelő utánpótlása. Megoldás lehet a közösségi munka, vagyis a műszaki és természettudományos oktatás koncentrált fejlesztése, hiszen a magyar értelmiség ezen részének későbbi feladata lesz a gazdaságilag járható utak kijelölése.
A távoktatás és az e-learning népszerűtlenségéről árulkodnak az elmúlt 10 év jelentkezési adatai: az információs és kommunikációs technológiák megújulása nem hoz forradalmat a különböző oktatási formák elterjedésében, hiszen ehhez elsősorban szükség lenne a fogalmak tisztázására és a munkaerő-piaci követelmények megváltozására.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja