kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Gyártást hozhat Magyarországra a Bosch

Valószínűleg bezárja walesi járműalkatrész-üzemét a Robert Bosch ipari csoport, az ottani gyártókapacitást pedig Magyarországra telepíti - közölte a Világgazdaság.

A világ legnagyobb autóipari beszállítója jelenleg 900 alkalmazottat foglalkoztat a walesi főváros, Cardiff közelében működő gyárában.

A főleg autóvillamossági részegységeket gyártó üzem sorsáról három hónapig tartott a konzultációsorozat; a megvitatott lehetőségek között volt a részleges leépítés, a munkaerő harmadának elbocsátásával, illetve a felszámolás.

A cégrészleg igazgatója azonban csütörtök este bejelentette, hogy az üzem bezárását és a termelés Magyarországra telepítését fogja javasolni az igazgatótanácsnak, miután "nem sikerült megoldást találni" a cardiffi gyár számára.

Világgazdaság

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek