Gazdaságfejlesztés másként
A Békés Megyei Közgyűlés - az országban elsőként - gazdaságfejlesztő tevékenységre önálló társaságot alapított. A társaság kiemelt gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási programok kidolgozásáért felel majd.
Farkas Zoltán elmondta, hogy a közgyűlés pénteken rendkívüli ülésen hagyja jóvá a társaság által már kidolgozott, augusztus végéig beadandó pályázati programokat és dönt a cégbíróság által előírt hiánypótlásról.
A Gyulai Törvényszék Cégbírósága júniusban jegyezte be a Békés Megyei Vállalkozási és Fejlesztési Kft.-t 500 ezer forint törzstőkével, a tulajdonos száz százalékban a Békés Megyei Önkormányzat - tette hozzá az elnök.
A társaság alapításának előnyeiről szólva kiemelte: a megyei önkormányzat hatásköréből adódóan eddig csak közvetítő szerepet tudott felvállalni a megye gazdaságfejlesztésében, így azonban a megyei területfejlesztés közvetlen szereplője lett.
A társaság feladata kiemelt gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási programok kidolgozása, megvalósításukhoz hazai és EU-források allokálása, és a nyertes projektek megvalósítása, kivitelezése. A társaság foglalkozik pályázati tanácsadással és vállalkozást segítő szolgáltatásokkal - tette hozzá.
Farkas Zoltán szólt arról is, hogy a társaság jelenleg két gazdaság- és területfejlesztési projekttel pályázik támogatásokra, készült az észak-békési térségre egy foglalkoztatást segítő, édesvízre alapozott mezőgazdasági és élelmiszeripari program, a megyében élő fiatalok részére pedig egy vállalkozást ösztönző projekt, amelyet a társaság Bács-Kiskun és Csongrád megyék kereskedelmi és iparkamaráival, valamint egy civil szervezettel konzorciumban készített el.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 3 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 1 hónapja
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja