Folytatódtak a tárgyalások az egészségügyi béremelésekről
A témák közt szerepelt az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsültségének további növelése is.
Ezért tartották meg szerdán a folytatólagos sztrájktárgyalások idei első fordulóját a tárca, valamint az ágazati reprezentatív szakszervezetek - a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete mint főtárgyaló, továbbá a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete - részvételével. A megbeszélésen a reprezentatív szakszervezetek stratégiai partnereként a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselői is jelen voltak - közölte az Emmi.
A témák között szerepelt a szakszervezetek és a minisztérium közötti együttműködési megállapodás kiegészítése az időközben elért tárgyalási eredményekkel, valamint az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsültségének további növelése. Ezenkívül hangsúlyosan foglalkoztak a MOK-nak tavaly a paraszolvencia kivezetése érdekében benyújtott bértábla-módosítási igényével, valamint a gazdasági-műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bértáblájával is.
A MOK új vezetősége új bértáblát szeretne és a szakszervezeti főtárgyaló is a tavaly benyújtott bértábla emelését indítványozta - írták. A felek megállapodtak abban, hogy az egészségügyi struktúraváltással és a finanszírozással kapcsolatos munkában is együttműködnek. Egyetértettek abban, hogy az egészségügyben dolgozók közalkalmazotti foglalkoztatásának kiszámíthatónak és igazságosnak kell lennie. A főtárgyaló vállalta, hogy a héten újból egyeztet stratégiai partnerével a végleges bértábláról, miután a MOK kedden megváltoztatta a korábbi álláspontját - írta az Emmi, megjegyezve, hogy február 3-án folytatják a konzultációt.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja