kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Folytatódik a BKIK vállalkozásfejlesztési mesterkurzusa

A szakmai bíráló bizottság legfeljebb 15 vállalkozást választ ki a programban való részvételre.

Március 4-éig lehet jelentkezni Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara(BKIK) koordinálásával megvalósuló Bridge to Benefits mesterkurzus negyedik évadára, az idei országos kkv-fejlesztési program középpontjában a fenntarthatóság, a pozitív társadalmi és környezeti hatás generálása, a közösségépítés lesz. A BKIK honlapján közzétett felhívás szerint a programra olyan mikro-, kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek az ország egész területéről, amelyek érdeklődnek tevékenységük társadalmi és környezeti célok mentén történő fejlesztése iránt, nyitottak a nagyvállalati, civil szervezeti, önkormányzati jó gyakorlatok, tapasztalatok megismerésére, azok adaptálására.

A beérkezett jelentkezésekből a szakmai bíráló bizottság legfeljebb 15 vállalkozást választ ki a programban való részvételre. A mesterkurzus két részből, egy interaktív workshop sorozatból, és egy támogatási időszakból áll. Nagyvállalati, civilszervezeti, önkormányzati és felsőoktatási mentorok segítik a társadalmilag és környezetileg fontos ügyek beépítését a normál üzleti folyamatba, amellyel erősíteni lehet a piaci pozíciót. A program eddigi három évadában összesen 36 kkv vett részt. Az idei program mentorai között 22 nagyvállalat, civil szervezet van. A  BKIK Projektmenedzsment Irodája koordinálásában, a  Civil Impact Nonprofit Kft. szakmai közreműködésével megvalósuló Bridge to Benefits mesterkurzus program tavaly júliusban elnyerte az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjat a vállalkozások a társadalmi esélyegyenlőségért kategóriában.

 

MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult

Az OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8... Teljes cikk

Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét

A főváros vezetése a jövőben is folytatja azt a bérpolitikát, amelyet az elmúlt években a szakszervezetekkel partnerségben már kialakított - mondta... Teljes cikk

EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el

Az Országgyűlés 148 igen, 3 nem és 31 tartózkodó szavazattal elfogadta kedden a munkavédelmi törvény módosításáról szóló, valamint az EU-s... Teljes cikk