Folyik a hajtóvadászat a francia újságírók gyilkosai után
Egy francia szatirikus magazin - a Charlie Hebdo - szerkesztőségére két fegyveres támadt, akik 12 ember életét oltották ki, köztük két rendőrét. Majd elmenekültek. Közben harmadik társuk, a valószínűleg sofőrként közreműködő Hamyd Mourad feladta magát, és megnevezte társait.
A France Info-nak egy szemtanú azt mondta, hogy a két férfi azt ordította: „Megbosszuljuk a prófétát", amivel a Mohamedről készült karikatúrákra utalhattak. A szatirikus és nagy vihart kavaró, gyakran vallási témájú karikatúrák miatt a szerkesztőséget korábban is érték támadások, a dolgozókat életveszélyes fenyegetések.
Az áldozatok között van a Charlie Hebdo Charb művésznéven ismert 47 éves kiadó igazgatója is.
A 20 Minutes.fr úgy tudja, hogy a szerkesztőségből többen a tetőre menekültek a támadás alatt. Az épületben még negyvenen voltak, akiknek nem esett bántódásuk.
François Hollande köztársasági elnök azt mondta, hogy Franciaországot sokkolta a támadás, amit egyértelműen terrorcselekménynek minősített.
Franciaországban csütörtökre gyásznapot rendeltek el. Szerda este több nagyvárosban százezrek gyújtottak mécsest.
Index/Euronews/444.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Franciaország: A cannes-i filmfesztivál alatt is folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések 1 éve
- Az utolsó francia olajfinomítóban is felfüggesztették a nyugdíjreform miatti sztrájkot 1 éve
- Újabb tömegdemonstrációk Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen 1 éve
- Nincs egyezség a nyugdíjreformról a kormány és a szakszervezetek között Franciaországban 1 éve
- Újrakezdik a gördülő sztrájkot a párizsi hulladékszállítók 1 éve
- Erőszakba fordult tiltakozások Párizsban a nyugdíjkorhatár emelése miatt 1 éve
- Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók számára 1 éve
- Gördülő sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek a nyugdíjreform ellen Franciaországban 1 éve
- Több százezren tüntettek a francia nyugdíjreform ellen 1 éve
- Francia nyugdíjreform: Mindazoknak, akik képesek rá, azt javasolják, hogy dolgozzanak tovább 1 éve
- Francia gigasztrájk: Három hétig tartó blokád után kezdik felvenni a munkát az olajfinomítók dolgozói 2 éve