kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Fokozódó sztrájkveszély Ferihegyen

Nincs pozitív elmozdulás a repülőtéri kollektív szerződések ügyében. Ha a feleknek nem sikerül megegyezniük, december második hetétől sztrájkra lehet számítani Ferihegyen - tudatta közleményében a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

Kilenc nappal a LESZ által szabott határidő lejárta előtt nem látszik elmozdulás a kollektív szerződések ügyében egyik érintett ferihegyi vállalatnál sem.

A közlemény szerint a Budapest Airport közkapcsolatokért felelős igazgatója, Hardy Mihály körlevelében üzente meg a cégcsoport dolgozóinak, hogy a cég a jövő évi, eleve csökkentett értékű cafetéria-juttatásokat csak abban az esetben szavatolja, ha a vállalatnál nem kerül sor munkabeszüntetésre.

A LESZ szerint ez zsarolás. - A sztrájk nem újabb fenyegetésekkel, hanem az új kollektív szerződés megkötésével kerülhető el. A dokumentum, amelynek kidolgozása érdekében a szakszervezet sűrített tárgyalásokat kezdeményezett, azt is szavatolná, hogy például a cafeteria ügyében ne kelljen minden évben elkeseredett küzdelmet vívni. Csak a kollektív szerződés garantálhatja a munkahelyi békét - olyan kiszámítható és nyugodt munkakörnyezetet, ahol dolgozók és menedzserek egyaránt biztosak lehetnek a holnapban - hangsúlyozzák az érdekvédők.

A közleményben emlékeztetnek: a Malév Ground Handling Zrt. vezetőségével ugyancsak a cafeteria-rendszer átalakításáról esett szó a tárgyalások legutóbbi fordulóján. Ám a tulajdonos képviselője, Martin Gauss vezérigazgató szerintük taktikázik, mivel egyszer azt a felhatalmazást adja beosztottjainak, hogy tartsák be a megállapodást (azaz vállalja kötelezettségeit), máskor pedig azt, hogy ne tartsák be.

Így egyáltalán nem csökkent a sztrájk veszélye Ferihegyen - figyelmeztet a LESZ, amely december második hetétől kezdve meg fogja akadályozni egyes légi járatok indulását, amennyiben a három említett cégnél nem születik meg a menedzsmentek által egyoldalúan felmondott kollektív szerződések utódja.


BA: felelőtlen a sztrájkfenyegetés



Érthetetlennek tartja a LESZ felháborodását Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Arra a felvetésre, miszerint a munkáltató cafeteriáról szóló körlevelében egy esetleges sztrájktól is függővé tette a béren kívüli juttatások biztosítását, Hardy Mihály úgy reagált: tévedés, hogy ezt a kitételt a szakszervezet a sztrájk gyakorlására értette. Kifejtette: a légiközlekedést is sújtó válságban légitársaságok küzdenek fennmaradásukért, és ez természetesen a repterek gazdasági teljesítményét is meghatározza. Leszögezte: senki nem vonja kétségbe a szakszervezetek sztrájkhoz való jogát.

Ugyanakkor felelőtlenségnek nevezte a sztrájkfenyegetést, úgy vélte ugyanis, hogy egy munkabeszüntetés a jelenlegi gazdasági helyzetben veszélyeztetheti több száz, vagy akár ezer munkahely megtartását is. Arra is felhívta a figyelmet: az egyeztetéseken egyre kevésbé látszik az, hogy a szakszervezetek a megállapodásra törekednének, sokkal inkább a konfrontációra.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk