Fogorvosként dolgozott a fogtechnikus
Kuruzslás miatt emeltek vádat egy házaspár és a lányuk, valamint alkalmazottjuk ellen, mert fogtechnikusi és fogászati asszisztensi végzettséggel végeztek fogorvosi beavatkozásokat Nagykanizsán – közölte szerdán a Zala Megyei Főügyészség.
A bt. nevében 2011. augusztus elsején új fogorvossal kötöttek munkaszerződést, amely szerint a doktornőnek mindkét településen rendelnie kellett, de a nagykanizsai magánrendelőben soha nem végzett kezeléseket. A cégtulajdonosok úgy döntöttek ugyanis, hogy egy fogászati asszisztens bevonásával saját maguk végzik el a kezeléseket. Így akartak spórolni.
A család hatvannégy olyan pácienst látott el, aki nem tudta, hogy valójában nem orvosnál jár. Tömést, gyökérkezelést, foghúzást, ínykorrekciót, fogcsiszolást, koronapróbát, lenyomatvételt, protézislevételt és -felhelyezést végeztek, továbbá fogkőlevételt, valamint fogfehérítést is vállaltak, holott fogorvosi vagy dentálhigiénikusi szakképesítése egyiküknek sem volt.
A rendelő felszereltségével, az asszisztencia biztosításával, az egészségügyben használatos munkaruházat viselésével azt a látszatot keltették a nagykanizsai betegekben, hogy fogorvos kezeli őket. Újságokban is fogorvosi rendelőként hirdették magukat, és nem tették szóvá azt sem, hogy a páciensek a fogtechnikust doktornőnek szólítják.
Volt egyébként huszonegy olyan kezeltjük is, aki tudta, hogy senkinek nincs fogorvosi végzettsége, mégis vállalta a kezeléseket.
A kuruzslással és hamis okirattal visszaéléssel vádolt négy ember recepteket is hamisított. Hozzáfértek ugyanis a doktornő fejléccel ellátott, biankó vényeihez, amelyekkel gyógyszereket írtak fel és váltottak ki.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- A dolgozó orvosok száma Magyarországon 2005 és 2022 között 11 hónapja
- Lézeres kezeléssel végleg eltűnhetnek a lábadról a seprűvénák 12 hónapja
- Átlagosan 137 ezer forintot költöttünk magánorvosra tavaly 13 hónapja
- Egészségügyi államtitkár: a háziorvosi finanszírozás átalakítása a jelenlegi méltánytalanságokat orvosolja 1 éve
- Nőgyógyásznak és ügyvédnek adta ki magát egy kuruzsló 1 éve
- 3 tipp, hogy ne őrüljünk bele a munkaidő-kezelésbe! 2 éve
- Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a Honvédkórház egykori főigazgatóját 3 éve
- Áprilisban érkezhet meg először a fogorvosok emelt bére 3 éve
- A háziorvosok és a fogorvosok is megkapják a béremelést 3 éve
- Csaknem 50 százalékkal nőtt tíz év alatt a fogorvosok száma 3 éve
- Magyar Orvosi Kamara: biztosítsák a fogorvosok béremelésének forrását! 3 éve