Foglalkoztatási program indul Komárom-Esztergom megyében
A cél, hogy a program elhagyásának időpontjában legalább 836 ember álljon foglalkoztatásban.
A hátrányos helyzetűeket támogató, ötéves foglalkoztatási program indul Komárom-Esztergom megyében 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t. Popovics György elmondta: a projektet megvalósító konzorcium 1327 munkanélküli bevonását tervezi, valamint 156 inaktív embert, akiknek nincs rendszeres jövedelemmel járó munkája. Célkitűzés, hogy a program elhagyásának időpontjában legalább 836 ember álljon foglalkoztatásban.
A program további célja helyi termék- és szolgáltatásfejlesztési, befektetés-ösztönzési tevékenységek megvalósítása, illetve az ezeket szolgáló ágazati stratégiák elkészítése. A megyei önkormányzat vezette konzorcium tervezi a munkaerőpiaci folyamatok rendszeres elemzését és a foglalkoztatók felkészítését célzó érzékenyítő programok megvalósítását. A megvalósításban részt vesz a megyei kormányhivatal és az önkormányzat területfejlesztési szervezete.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja