Fodrászatot nyitnak, muffint sütnek a pályaelhagyó bankárok
Sötét jövő elé néz a pénzügyi szakma, egyes szakértők szerint ugyanis a pénzintézeti állások harmada fog eltűnni. Tavaly 76 670 bankárt, pénzügyi elemzőt rúgtak ki állásából az Egyesült Államokban. Az elbocsátott bankárok közül nem mindenkinek alakult pozitívan karrierje: a szerencsések tanítóként helyezkedtek el, de akadtak olyanok is, akik hajvágásra, avagy muffinkészítésre adták a fejüket, áll a Napi Gazdaságban.
Egyes szakértők szerint a pénzintézeti állások harmada fog eltűnni, és 5-10 évig nem is lehet fellendülésre számítani. A munka nélküli bankárok nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen keveseknek sikerült a korábbihoz akár hasonlóan jól fizető állást találnia. A Wall Streeten az átlagkereset tavaly 399 360 dollár volt - szemben a New York-i 63 390 ezerrel -, de a Goldman Sachs-csoportnál például ez 661 490 dollárra jött ki.
Több bankár is egyetemek, főiskolák tanári állásaiban kötött ki, ők talán a legszerencsésebbek. Jessica Walter, aki néhány hete még a Bear Stearns hitelstratégiai alelnöke volt, és valószínűleg nem cukrász szakon végzett a Harvardon, most muffinkészítésből próbál megélni. Emellett szakácsiskolát nyitott gyerekeknek és gyerekzsúrokat szervez - írta a Bloomberg. Egy másik bankember a feleségével fodrászatot nyitott, ahol olcsó (12 dolláros) hajvágást kínál - de van, aki még mindig ott tart, mint a volt befektetési bankár, Joshua Perksy. Ő szendvicsemberként járja a Park Avenue-t, a következő feliratot viselve: "Magasan képzett pénzügyi szakember állást keres".
Napi Gazdság
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 3 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Generációváltás az auditor szakmában - miért olyan nehéz az utánpótlás képzése? 1 hónapja
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Ma rendezik a Logisztika Napját 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja