Fiatal pénzügyőröket toboroz a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kampányt indított, hogy megismertesse a fiatalokkal a pénzügyőrök munkáját.
Fiatal nyomozók képzésére, toborzására indított kampányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a felvételi jelentkezési határidő közeledtével - közölte az adóhatóság. A pénzügyőrök pályáját bemutató toborzóvideó "a milliárdok útját, a nyomozók munkáját, az ehhez kapcsolódó egyetemi képzést népszerűsíti", és végzett hallgatók is szerepelnek benne - írta a közleményben Kis Péter András, a NAV szóvivője. Hozzátette: a kampány célja az új jelentkezők megszólítása mellett, hogy megismertesse a hatóság munkájának azt a részét is, amely a költségvetési csalók leleplezéséről, az adófizetők pénzének visszaszerzéséről szól.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán (NKE-RTK) idén is várják a tanulni vágyó, kitartó fiatalok jelentkezését, akiket érdekel a bűnügyi, a pénzügyi, illetve adóügyi nyomozás is - fogalmazott Kis Péter András. Megjegyezte: aki ezt a szakot választja, biztosan számíthat a nyomozómentorok segítségére, majd nyomozóként dolgozhat tanulmányai után a NAV-nál.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Munka közben lett öngyilkos egy pénzügyőr Székesfehérváron 1 éve
- Őrizetbe vétel a Pénzügyminisztériumban 2 éve
- Korrupt pénzügyőröket ítéltek el Szegeden 2 éve
- Közel 50 pénzügyőrt vádolnak vesztegetéssel, 1600 oldalas a vádirat 3 éve
- Kaotikus állapotra panaszkodik, petíciót indított a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete 4 éve
- Vádat emeltek egy volt ügyész és egykori pénzügyőrök ellen korrupció miatt 4 éve
- Pénzügyőröket toboroz a NAV 5 éve
- Korrupció miatt emeltek vádat a NAV egyik volt főosztályvezető-helyettese ellen 5 éve
- Pénzügyőröket próbáltak megvesztegetni 5 éve
- Újabb tizenöt gyanúsított a röszkei pénzügyőrök vesztegetési ügyében 5 éve
- 30 pénzügyőrt gyanúsítanak korrupcióval 6 éve