Felmondott a zalaegerszegi szívsebészeti osztály vezetője
Alotti Nasri húsz év után távozik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályának éléről - írja a 444.hu.
„Szóbeli közlésem ellenére ön és orvosigazgató úr az ügyet semlegesen kezelték. Elvártam volna legalább egy belső vizsgálatot az ügyben” - írta levelében a kórház igazgatójának. „A történtek után két komoly gondolat gyötört. Vajon jobb lett volna, ha csöndben maradok, s nem csinálok ebből ügyet, mondván úgy is tele van az egészségügy hasonló esetekkel, legfeljebb ha a beteg hozzátartozói beperelik a kórházat, a bíróságon majd kitalálok egy kegyes hazugságot. Vagy kockára téve a szakmai egzisztenciámat, családom biztonságát félre állok, mert tovább nem tudok ebben a feszült, bizalommentes légkörben dolgozni. Az utóbbit választottam. Így, a fentieket figyelembe véve, 2019. szeptember 4-től közalkalmazotti jogviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeményezem” - fejtette ki Alotti Nasri.
Arra is kitért, hogy a kórház szívsebészeti osztályán személyi és tárgyi hiányosságokat tapasztalt, melyek belső fezsültséget okoztak. „Ezekről a hiányosságról hivatalosan Önt mindig tájékoztattam. A zökkenőmentes, betegcentrikus és folyamatos ellátás biztosításáért a betegek és a kórház érdekeit szem előtt tartva, fegyelmezetten és önzetlenül tanúbizonyságot tettem együttműködésemről” - olvasható a levelében. Az orvos a 444-nek e-mailben megerősítette, hogy a levél tőle származik.
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház csütörtökön sajtóközleményt adott ki, mely szerint Alotti Nasri levele több súlyos, becsület csorbítására alkalmas, a szívsebészeti osztály és a kórház szakmai munkáját megkérdőjelező állítást tartalmaz. „Sajnálatos módon a levél hangneme és írójának egyéni látásmódja, amelyet felindultsága okozott annak megírásakor, saját vélemény alapján rossz színben tünteti fel az intézményben folyó szakmai és igazgatási munkát, ezért annak tartalmát a leghatározottabban visszautasítjuk. A közvélemény tájékoztatására alkalmatlan egy közalkalmazott által a munkáltatójának a taglalt körülmények között írt levele. Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a Zala Megyei Szent Rafael Kórház és munkatársai jó hírnevét és tanúsítsanak jogkövető magatartást, ellenkező esetben a jó hírnév és becsület csorbítására alkalmas állításokkal szemben a kórház vezetése megfontolja a jogi lépések megtételét. Megnyugtatásul közöljük, hogy a kórház szívsebészeti osztályán a szakmai munka Med. habil. Dr. Alotti Nasri PhD. távozása után is megfelelő színvonalon, szakmailag magasan képzett szakorvosok részvételével, a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításával az elvárható gondosság maximális figyelembevételével zajlik. Ezúton is még egyszer köszönjük Med. habil. Dr. Alotti Nasri PhD. közel negyed évszázados, kórházunkban elvégzett szakmai munkáját” - olvasható a közleményben.
444.hu
fotó: pixabay
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- Az év eleje a felmondások ideje? 3 hónapja
- Ezt ne mondd soha, amikor elbocsátasz egy munkavállalót 4 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Komoly nehézségeket okoz a kórházakban, hogy januártól nem alkalmaznak bérnővéreket 5 hónapja
- Munkavállalói felmondás 6 hónapja
- Megkaphatom-e korábban a felmondási idő vége előtt a kilépő papírjaimat? 6 hónapja
- Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben 6 hónapja