kapubanner for mobile
Megjelent: 10 hónapja

Felmondási hullám indulhat, ha az orvosoknak napi 8 órát kell rendelniük

33 százalékos növelésnek fogják érezni a szakrendelőkben dolgozó orvosok a nyolcórás munkavégzést, emiatt sokan felmondhatnak és a magánszektorba távozhatnak.

orvos munkaidő felmondás-

Az orvosok számára a hatórás munkaidőt 1992 óta rögzíti kormányrendelet, amely azt mondja ki, hogy „a teljes napi munkaidőből hat órát kell a munkahelyen eltöltenie a szakrendelőben szakrendelést ellátó orvosnak, fogorvosnak”.

A jogszabály lényegében 1992 óta nem változott, 2020-ig több kormányrendelet is megerősítette a hatórás munkavégzést. 2020-ban módosult annyiban a rendelet, hogy a fennmaradó időben kell adminisztrációt végezni. A most alkotott szabályozás értelmében azonban azt a maradék két órát az orvosok nem tölthetnék adminisztrációval, hanem kizárólag rendeléssel - mondta Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a 444-nek.

Szerint a hatórás munkavégzést nem véletlenül találták ki és tartották fenn ennyi éven keresztül. Ez nemcsak arról szólt, hogy az orvosokat ne hajszolják túl, szervezési okai is voltak. Mivel a legtöbb esetben 12 órán keresztül érthető el a szakrendelés, például 8-tól 8-ig, a két műszaknak pontosan 6-6 órára jön ki a munkaideje.

Az orvosoknak épp a munkaidő-kedvezmény miatt volt vonzó szakrendelőkben dolgozni, különösen azok esetében, akik családalapítás miatt a sok órás kórházi ellátásból mentek át a kedvezőbb körülményeket biztosító szakrendelésbe. Sok nyugdíjas is ezt választotta, mert ők a kórházi munka után már nem akartak ügyelettel nehezített 8 órát dolgozni. 

A MOK szerint a munkaidő növelése ellátásbiztonsági kockázattal jár, mert az orvosoknak túl sok beteget kell ellátniuk, de ekkora teher mellett nehéz az első és a nyolcadik órában is ugyanazt a színvonalat hozni.

Szintén beláthatatlan, hogy az új rendszer milyen problémákat fog okozni a váltott rendelők esetében, ha minden műszaknak 8-8 órát kell dolgoznia. Ez azt jelentené, hogy a szakrendelés reggel 6-kor kezdődne, este 10-kor érne véget.

Az alelnök szerint világos, hogy a jogszabállyal a munkaerőhiányt akarnák enyhíteni, de ennek nem ez a módja. 

A szakrendelőkben dolgozó orvosok 33 százalékos növelésnek fogják érezni a nyolcórás munkavégzést. Ha ezt nem vállalják, akkor bércsökkenéssel számolhatnak.
Nagy Ákos szerint felmondásokra lehet számítani, mert sok orvos inkább a magánpraxist választja majd. Ugyanakkor a bérek kis mértékű növelése sem feltétlenül oldaná meg a problémát.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

A program keretében kialakított szállásokon legalább ötven százalékban magyar embert kell elszállásolni. Teljes cikk

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk

Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk