Feljelentést tesz a légiközlekedési szakszervezeti vezető
A légiközlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt feljelentést tesz Metes György, a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSzSz) elnöke ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészségen, a HungaroControl cáfolja a szakszervezeti vezető állításait.
Szavai szerint egy állománygyűlésen a munkáltató elismerte, hogy a berendezés valóban szolgáltat hamis adatokat, de - mint írja - a gyártó cég a hibákat nem tudja kijavítani. Metes György szerint októberben a repülőtéri irányítótorony az ALMOS hamis adatai miatt több mint 2 órán keresztül a repülőgépeket mintegy óránként 40 kilométeres hátszélben szállította le. Ismertetése szerint ezen a napon az érkező gépek pilótái is jelezték, hogy rendkívül erős a hátszél.
A HungaroControl Zrt. közleményében cáfolta Metes György állításait. Hangsúlyozták, hogy minden tekintetben a repülés biztonságát tartják szem előtt. Ennek megfelelően minden jelzést, így a repülésmeteorológiai rendszer működésével kapcsolatban tett szakszervezeti észrevételeket is repülésbiztonsági vizsgálatnak vetettek alá, és nem találták azokat megalapozottnak. Erről a munkáltató tájékoztatta a szakszervezetet - áll a közleményben.
Azok az Európa szerte is használt műszerek, amelyek a futópálya földet érési zónájában a széladatokat mérik, pontosan működnek és működtek a jelzett napon is - fűzik hozzá. Megjegyzik: a HungaroControl munkatársai ebben az esetben is a szigorú szakmai szabályoknak megfelelően jártak el.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja