kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Felére csökkent a cégalapítás ideje az EU-ban

Felére, 24-ről 12 napra csökkent öt év alatt az EU régi tagállamaiban a kis- és közepes vállalatok (kkv) alapításának átlagos ideje. Az Európai Bizottság (EB) felméréséből az is kiderül, hogy az adminisztrációs könnyítések a költségekben is tükröződnek: 813 euróról 554-re csökkent a cégregisztráció 2002 óta - írja a Napi Gazdaság.

Az EB egyúttal megfogalmazta a jövőbeni teendőket is. A bizottság szerint több figyelmet kell szentelni a jövőben annak, hogy a problémákkal küzdő vállalkozásokat megszabadítsák a csőd és a sikertelenség stigmájától. Azok a vállalkozók, akik nem szándékosan, csalással, szélhámossággal juttatják csődbe cégüket, esélyt kell hogy kapjanak az újrakezdéshez.

Az EB jelentése megállapítja, hogy a vállalkozói kedv felébresztése egyre több helyen épül be az oktatásba, ami mögött egyszerűen az a felismerés húzódik meg, hogy a kkv-k az utolsó két évben a gazdaság húzóerejévé váltak, főként az építőiparban, a vendéglátóiparban, a közlekedésben és a távközlésben - számol be a Napi Gazdaság.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közalkalmazotti béremeléseket jelentettek be Romániában

A közalkamazotti bérek két lépcsőben emelkednek az országban. Teljes cikk

A brit munkáltatók 57%-a idén kevesebb diplomást vesz fel

A frissdiplomások több mint fele úgy érzi, hogy nagyon nehezen talált állást. Teljes cikk

Ennyi pénzt spórolhat, aki otthonról dolgozik

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyságban az irodába való ingázás átlagosan napi 19,10 fontba kerül (8500 forint). Teljes cikk