kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Feleannyit termelünk mint más uniós munkavállalók

A bérek emelésére akkor van lehetőség, ha növekszik a termelékenység, mondta a Magyar Nemzetnek Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség-kutató Központjának igazgatója.

images

Mint a közgazdász elmondta, a magyar termelékenység - vagyis az egy ledolgozott munkaórára jutó bruttó hazai termék (GDP) - nagyjából fele az EU-s átlagnak, így a bérek lemaradása sem meglepő. A fedezetet pedig egyelőre nem nagyon látni.

A termelékenység az egyéni teljesítményen kívül azon is múlik, hogy mennyire működik jól a társadalmi munkaszervezés. Ezzel a szakértő szerint Magyarországon probléma van, ezért nem lesz az egyéni teljesítményekből társadalmi siker.

Mint mondta társadalmi szinten a béremelést a termelékenység növekedéséhez kellene kötni.

Magyar Nemzet

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk

Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van

Az Egyesült Államokban tízből négy pedagógus a kiégés tüneteivel küzd, az európai tanároknak pedig közel fele kisebb vagy nagyobb fokú stresszt... Teljes cikk