Fel kellett függeszteni a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására kiírt pályázatot
A benyújtás első napján, hétfőn annyi pályázat érkezett a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatása kiírt pályázatra, amely szükségessé tette a kiírás jogszabály szerinti felfüggesztését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn az MTI-vel.
A programozási időszak végéhez közeledve egyre nagyobb az érdeklődés az Új Széchenyi Terv pályázatai iránt, ami növeli az ország esélyeit a teljes támogatási keret sikeres lehívására - hangsúlyozza az NFÜ.
A fejlesztési ügynökség emlékeztet arra, hogy tavaly augusztusban az Európai Bizottság jóváhagyta az NFÜ által a pályázati rendszer egyszerűsítésére irányuló, az úgynevezett átalányköltség alapú elszámolást lehetővé tevő eljárásrendet. Ennek lényege, hogy a felmerülő közvetett költségeket az elszámolás során nem kell külön-külön számlával alátámasztani, a közvetlen költségek meghatározott mértékéig átalány alapon számolhatóak el.
A módszert elsőként a 2012. december 15-én megjelent és 2013. március 18-tól beadható, Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével című könnyített konstrukcióban vezették be.
Bár a pályázati kiírás alapján a projektek csak a konvergencia régióban valósíthatóak meg, a fővárosi és Pest megyei szervezetek is jogosultak pályázni konvergencia régióban lévő telephelyeiken megvalósítandó projekttel.
A Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) korábban meghirdetett könnyített pályázatokhoz hasonlóan erre a felhívásra is nagyszámú projektötlet érkezett be. A végleges felhívás hivatalosan 2012 decembere óta volt elérhető az NFÜ honlapján, a komolyan érdeklődők tehát már 2012-ben felkészülhettek arra, hogy benyújtsák pályázataikat. Mindezek alapján mindenki számára egyenlő mennyiségű idő és információ állt rendelkezésre a pályázatok benyújtására - írja az NFÜ.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 6 napja
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 1 hónapja