kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Ezért nőttek kiemelkedően a bérek júniusban

A bérek növekedési üteme továbbra is meghaladja az év eleji minimálbéremelés mértékét - írja az MTI.

Kiemelkedően nőttek a bérek júniusban, amit leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásol elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé, hogy júniusban a bruttó átlagkereset 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Molnár Dániel, a Századvég elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, a keresetek júniusban is kiemelkedő mértékben, 10 százalék feletti ütemben nőttek. A bérek növekedési üteme továbbra is meghaladja az év eleji minimálbéremelés mértékét. Ebből arra lehet következtetni, hogy a béreket leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásolja.

A Századvég elemzője az év egészére 10 százalék feletti béremelkedést vár, amelynek egy újabb lökést adhat a szociális hozzájárulási adó júliusi 2 százalékpontos csökkenése, szerinte a közszférában, azon belül is elsősorban az oktatásban továbbra is látszik a béremelések folytatásának szükségessége.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott arra, hogy a bérek júniusban is kétszámjegyű növekedést mutatnak, a munkaerőhiány továbbra is jelentős. Nagy kérdés szerinte, hogy a külső bizonytalanságok következtében a vállalatok mikor kezdik el mérsékelni a munkaerő-keresletüket, ami a bérezésre is hatással lehet.
Az ING Bank vezető elemzője rámutat arra, hogy a bérek 10,6 százalékos emelkedése az előző havi adathoz képest enyhe mérséklődést jelent. Ennek elsődleges oka az állami szférában keresendő, ahol 8,4 százalékkal nőttek a bérek.

Jelentősen átlag felett nőttek a fizetések a nehéziparban és a mezőgazdaságban, miközben némi meglepetésre az építőipari bérek 7,6 százalékos növekedése hosszú évek óta a legalacsonyabb szám. A szolgáltató szektorban vegyesebb a bérfejlesztési kép, ahol júniusban a vendéglátás területén nőttek legnagyobb mértékben a bérek, vélhetően az ágazatban jelentkező szezonálisan megerősödő munkaerő-kereslet és a munkaerőhiány következtében - írja elemzésében Virovácz Péter. Szerinte az első fél évben mért átlagos 10,6 százalékos bérnövekedési ütem nagyjából fennmaradhat az év második felében is.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a júniusi bérek alakulására hatással volt a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelése. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 51,1 százalékkal nőttek a magyar munkaerőpiacon, ami példátlan felzárkózást jelent a hazai nemzetgazdaság történetében.

A Takarékbank vezető elemzője kiemelte, hogy a közszféra a gyenge pontja továbbra is a jelenlegi bérdinamikának, míg a versenyszféra felülmúlja az átlagot, de az idén nyártól már elindult és 2022-ig 72 százalékkal emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek gyorsíthatnak majd a dinamikán, mivel mintegy 90 ezer embert érint. A Takarékbank vezető elemzője 2019-re 10,3 százalék körüli éves növekedést vár a bruttó bérekben, a reálbér növekedése pedig 6,5 százalék felett alakul majd. A továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad - írja elemzésében Horváth András.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk