Ezer munkavállaló ingyenes képzése indul az északi régióban
Mikro- és kisvállalkozók munkavállalóinak képzését kezdi meg a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egy nyertes TÁMOP-program keretében; Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezer ember tanulhat többek között értékesítési ismereteket és angol nyelvet a következő két évben.
A munkavállalóknak december 31-ig kell megállapodást kötniük az alapítvánnyal, a vállalkozásoknak a képzéshez nem kell önerőt biztosítaniuk. A két éves program a TÁMOP száz százalékos támogatásával, 237,3 millió forintból zajlik - mondta Bablena Ferenc.
A térség munkavállalóinak négyfajta képzést biztosítanak, ezek az értékesítési ismeretek, gyakorlati EU ismeretek, cégvezetés, projektmenedzsment, illetve gazdasági és vállalkozási ismeretek, valamint angol nyelv.
A felmerülő költségek, így az utazással, ellátással, tankönyvekkel, vizsgadíjjal és a tanúsítvánnyal kapcsolatos kiadások a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványt terhelik.
A képző intézményeket 2011 január elején választják ki közbeszerzési eljárás során, ezután döntenek a kurzusok pontos helyéről és idejéről. Bablena Ferenc azt mondta, azért adták be a pályázatot, mert közismert a régió gazdasági helyzete, vagyis szellemi és anyagi tőkeszegénysége, a projekt pedig a hosszú távú konszolidáció lehetőségét teremti meg.
A cél, hogy növekedjen a munkáltatók versenyképessége, továbbá a résztvevők foglalkoztatottsága és alkalmazkodóképessége, ezáltal pedig biztosított legyen munkahelyük hosszú távú megtartása - tette hozzá.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete