Ezekben a szakmákban nőttek legjobban a fizetések Magyarországon
Van olyan szakma, amiben egy év alatt 68,9 százalékkal nőttek az átlagbérek a KSH adatai szerint.
A Pénzcentrum a KSH foglalkozások szerinti bruttó átlagkeresetre vonatkozó adatai szerint összeszedte, mely szakmákban nőttek legjobban a fizetések 2019 és 2020 között. 2019-ben a bruttó átlagkereset 367 833 forint volt, 2020-ban pedig 403 616 forintra nőtt, azaz 38 738 forinttal, 10,5 százalékkal emelkedett. A foglalkozások szerinti lista első helyén az ipari alpinisták állnakk, akiknek 68,9 százalékkal emelkedett a bruttó átlagbérük: 252 111 forintról 812 388 forintra. Mint írja a portál, az építőipari költsége és az anyagárak változása okozhatta a rendkívül magas béremelkedést.
Szintén jelentősen nőtt a bérük a könyvtári, levéltári nyilvántartóknak: 2019-ben 186 649 forint volt az átlagbérük, 2020-ra 285 521 forintra nőtt. Harmadik helyen a képzőművészek állnak, akiknek 26 százalékkal nőtt a az átlagbérük egy év alatt. A negyedik helyen a védőnők állnak, őket követik az egészégügyi dokumentátorok. A top20-ba befértek továbbá a bírók, ápolók, szakápolók, valamint az ügyészek és a mentőtisztek is.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Kik lesznek az új ipari forradalom sztárvállalatai? 8 trend, amire a cégvezetőknek figyelniük kell 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja