kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon

Az orvosoknak 78 százalékkal, az egészségügyi tevékenységet folytató egységek vezetőinek 60 százalékkal emelkedett a bérük, derül ki a KSH friss adataiból.

fizetések-

A Pénzcentrum a Központi Statisztikai HIvatal (KSH) friss kereseti adatai alapján összeszedte, mely szakmák képviselői kerestek legjobban 2021-ben, és hol emelkedtek leginkább a bérek. 2019-ben a bruttó átlagkereset 356 286 forint volt, 2021-re 425 915 forintra nőtt, ami 69 629 ezer forintos, több mint 19 százalékos növekedést jelent. 

A kereseti lista első helyén a tavalyi évhez hasonlóan idén is a légiforgalmi irányítók állnak, akik átlagosan közel bruttó 2 millió forintot kerestek 2021-ben. A második helyen a szakorvosok, a harmadik helyen a törvényhozók állnak 1 713 683 forintos, illetve 1 579 306 forintos bruttó fizetéssel. A negyedik helyen a sportolók végeztek.

A 2020-2021-es időszakban a szakorvosoknak nőtt legjobban a fizetésük (754 830 forint), őket követik az egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetői (521 243 forint), az általános orvosok (483 835 forint), a fogorvosok (252 366 forint), és a sportolók (218 116). 

Mindez az orvosoknak 78 százalékos, az egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetőinek 60 százalékos, az általános orvosoknak 98 százalékos, a fogorvosoknak 60 százalékos, a sportolóknak pedig 15 százalékos bruttó növekedést jelent.

 

Pénzcentrum

fotó: unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk