Extra támogatások rendőröknek, tűzoltóknak, közalkalmazottaknak
Nőtt a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos és közalkalmazotti állományának adható szociális támogatás mértéke egy tegnap hatályba lépett rendelettel - adja hírül a Magyar Nemzet Online.
A segély alanyi jogon senkit sem illet meg. Folyósításáról a belügyminiszter a befejezett tanulmányi félévet igazoló dokumentumok alapján és a tanulmányi átlagtól függően dönt.
A segélyt rendvédelmi illetményalap legalább 150 és legfeljebb 250 százalékában határozta meg a rendelet. Ez idén 57 975 és 96 625 forint közötti összeget jelent.
A szociális segélyre pedig az jogosult, "akinek jövedelemcsökkenés vagy váratlan, nagy összegű kiadások miatt a megélhetése átmenetileg veszélybe került" - derül ki a Magyar Nemzet Online cikkéből. Itt egy szigorú megkötés van: a szorult helyzetért nem terhelheti felelősség az igénylőt.
A támogatás megítéléséről dönthet "a területi jogállású szerv vezetője", azaz rendőrök esetén a megyei főkapitány, az országos parancsnok, illetve a központi szerv vezetője és a belügyminiszter. Minél magasabb szinten születik a döntés, annál magasabb a segély összege.
A módosítás szerint a támogatás mértéke az illetményalap 250, 480, 600, illetve 800 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy akár 300 ezer forintot meghaladó segélyben is részesülhetnek a tárca alá tartozó fegyveres szervek dolgozói.
Érdemes megjegyezni, hogy a hősi halottak, a szolgálati halottak és a Belügyminisztérium halottjainak özvegyei és árvái is részesülhetnek szociális segélyben. A folyósítható összeg felső határa az illetményalap 950 százaléka, vagyis 367 175 forint.
A hősi halottak mellett a szolgálati halott sírhelyének újraváltásához is ad támogatást a minisztérium.
Magyar Nemzet Online
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja