Éppenhogy elég az orvos Zalában
A működőképesség határán mozgunk, éppen annyi az orvosunk, amennyi a munkához és az ügyeletekhez kell - mondta a Zalai Hírlapnak Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója. Szerinte ha valakit továbbképzésre szólít a kötelesség, az már gondot okoz.
A szövetség elnöke, Papp Magor nyilatkozatai szerint a felmondólevelek száma december elején már a 2500-at is meghaladta, öt megyében pedig kritikus mennyiségű felmondás gyűlt össze.
"Nincs információnk arról, hogy a nálunk dolgozó 13 rezidens közül hányan borítékolták a felmondásukat, s egyáltalán akad-e közöttük ilyen" - mondta a Zalai Hírlapnak Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója. "Ha jelzés érkezik erről, felül kell vizsgálnunk az érintett osztály munkarendjét, s alkalmazkodni az új helyzethez. Nem volna egyszerű, hiszen alig van mozgásterünk" - tette hozzá.
A rezidens szövetség egy rendhagyó honlapot is összeállított, ahol régiós bontásban mutatják az ügyeleti hiányokat. A táblázatokban piros sorok jelzik azokat a napokat, amikor az adott terület szakorvosi felügyelet nélkül működik a régió egy kórházában. Meglátásuk szerint evvel sérül a szakellátáshoz való hozzáférés joga, az ügyeletet ugyanis nem szakorvosok, hanem rezidensek látják el.
A legtöbb piros jelzés Délkelet-Magyarország rubrikáiban látható, azon belül is a neurológiai osztályokon feltűnő a szakorvosok hiánya. Zalát a Dél-Dunántúlhoz sorolja a felosztás, e régióban is mutatkoznak hiányosságok.
A túlterhelés és az alacsony bérek elleni tiltakozás újabb formája az is, hogy az orvosok egy része jövőre nem vállal önkéntes túlmunkát, ami a létszámhiány miatt ugyancsak felboríthatja az ellátást. "Kórházunkban minden kolléga írásban beleegyezett az önkéntes pluszmunka vállalásába" - jelentette ki Csidei Irén. "Igaz, ez a nyilatkozat visszavonható, de bízom benne, hogy erre nem kerül sor" - tette hozzá.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- Egységben az erő: így enyhíti a munkaerőhiányt és csökkenti az agyelszívást három ország 3 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- Komoly nehézségeket okoz a kórházakban, hogy januártól nem alkalmaznak bérnővéreket 5 hónapja
- Kellenek a vendégmunkások - évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet 5 hónapja
- Ápolási válság fenyeget: januártól súlyosbodik a munkaerő-probléma az egészségügyben 5 hónapja
- Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben 6 hónapja
- Vesztegetés miatt tartóztattak le egy főorvost és az asszisztensét 6 hónapja
- Vádat emeltek az orvos ellen, aki pénzért írt fel erős nyugtatót 6 hónapja