Eltörlik a vizsgákat a fűtésszámla miatt az egyetemek?
A Népszabadság szerint december utolsó harmadában és január első hetében zárva lehetnek a nagy egyetemek, hogy csökkentsék téli működési költségeiket.
A lap úgy tudja: egyes intézmények esetében ez csak a kollégiumokat érinti, máshol a képzésnek helyet adó épületeket is, ami alapján az is elképzelhető, hogy egyes helyeken nem tartanak vizsgákat.
A Népszabadság úgy véli, az épületek időszakos bezárásával, a szabadságok kötelező kiadásával a hat egyetem körülbelül 500 millió forint megtakarítást remélhet. A döntés következményeit az oktatók, a kutatók, a hallgatók és a fizetős külföldi diákok egyaránt elszenvedik.
A rektorok múlt héten vették át azt a levelet, amelyben az államkincstár arról tájékoztatja őket, hogy mekkora hányad esik intézményeikre a hétmilliárd forintos zárolásból.
Népszabadság/www.edupress.hu
A Népszabadság úgy véli, az épületek időszakos bezárásával, a szabadságok kötelező kiadásával a hat egyetem körülbelül 500 millió forint megtakarítást remélhet. A döntés következményeit az oktatók, a kutatók, a hallgatók és a fizetős külföldi diákok egyaránt elszenvedik.
A rektorok múlt héten vették át azt a levelet, amelyben az államkincstár arról tájékoztatja őket, hogy mekkora hányad esik intézményeikre a hétmilliárd forintos zárolásból.
Népszabadság/www.edupress.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete