Első országos távmunka konferencia Budapesten
Budapesten, november 15-én, a Corinthia Hotel Aquincumban tartotta első országos konferenciáját a Magyar Távmunka Szövetség. A jelentős összefogás eredményeként létrejött esemény címe Okos gazdálkodás humán erőforrásokkal esélyek és lehetőségek a nem tipikus foglalkoztatásban volt, és a technológiaszállítóktól a potenciális táv-munkaadókon át a szakma neves szakértőiig mindenki megjelent, aki a távmunka, mint foglalkoztatási módozat elterjedésében bármilyen módon érdekelt.
A távmunka hatékonyságát az sem befolyásolja, hogy (fix) munkahelyről, mobil munkahelyről, távoli bérelt (szatellit) irodából, vagy közösségi munkahelyről végzik. Az információtechnológiai eszközök folyamatos fejlődésének következtében már nincsenek éles különbségek.
A Magyar Távmunka Szövetség célja olyan összefogás megteremtése, amely jogi, és minőségi garanciákat nyújt mind a távunkásokat foglalkoztató munkaadóknak, mind a távoli helyről dolgozó munkavállalóknak. Célja továbbá a nem tipikus foglalkoztatási formák alkalmazásának ösztönzésén túl a töredék munkaidős foglalkoztatás és az önfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése, valamint egy START rendszerhez hasonló kedvezményrendszer kidolgozása a távmunkát alkalmazó közösségek számára. A Magyar Távmunka Szövetség a távmunkához kapcsolódó fogalmak és értékek megfelelő, egységes értelmezéséhez is segítséget kíván nyújtani.
A konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Dr. Horváth Elek a Magyar Távmunka Szövetség elnöke hangsúlyozta a szervezet jelentőségét. Mint kifejtette, van az atipikus foglalkoztatás, azon belül is a távmunka végzés fogalmainak egységes értelmezésére, etikai normák megteremtésére, a gyakorlati tapasztalatok elérhetővé tételére, érdeklődők szakszerű támogatására felhívta a figyelmet a távmunka vidékfejlesztésben és vidéki foglalkoztatásban várható kiemelt szerepére, valamint a nemzetközi távmunka révén történő munkahelyteremtésre is.
Forgács Tamás a Magyar Távmunka Szövetség szakmai alelnöke a sajtótájékoztatón bemutatta a Szövetség most megjelent információs füzetét. A szakember beszámolt arról is, hogy befejeződött az ország első kistérségi távmunka stratégiájának kidolgozása, amelyet egy ROP projekt keretében a Szövetség támogatásával a Nagykátai Kistérség készített el. Kiemelte továbbá, hogy a Szövetség részvételével Örkény községben megkezdődött egy Távmunka Ház kialakítása, amely mintaprojekt kíván lenni a vidéki foglalkoztatást elősegítő távmunka gyakorlati alkalmazásra. Megemlítette továbbá, hogy a projektek mellett együttműködés indult a Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel is egy távmunka ház megvalósítására. Ezen kívül a Magyar Távmunka Szövetség széleskörű felmérést kezdett a munkaadók körében, a munkaadók távmunkával kapcsolatos ismereteinek és igényeinek elemzésére.
Déri Tamás röviden ismertette a Magyar Távmunka Szövetség hamarosan megjelenő pályázati felhívását. A pályázatot az ICT eszközök használatával rugalmasan, távoli helyről történő, így atipikus munkavégzés fejlesztésének ösztönzésére, a távmunkával kapcsolatos ismeretek növelésének céljából hirdeti meg stratégiai partnereivel együtt a Magyar Távmunka Szövetség.
Rohály Gábor, az IP kommunikációban világszinten vezető Avaya Magyarországi vállalatának ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: ma hatalmas piaci előnyt jelent, ha a kapcsolattartók folyamatosan elérhetők, függetlenül attól, hogy valaki az irodán belül, kívül vagy akár külföldön tartózkodik. Az ügyfelek visszajelzései és igényei alapján az Avaya a Mobilitás kérdését és a Távmunkás megoldások témakörét a négy stratégiai területe közé sorolta. Ennek köszönhetően minden igényre tud az Avaya kézzelfogható kommunikációs megoldást nyújtani, legyen szó akár huzalozott mobilitásról vagy irodán belüli-kívüli mobilitásról, mely akár az egész világra kiterjeszthető. Egy Internet hozzáférés segítségével akár szoftveres, akár hardveres megoldást tud biztosítani a gyártó. Ha pedig nincs Internet, akkor a szabványos GSM hálózat segítségével az alközpontba integrált mobiltelefonon biztosítja a folyamatos kommunikációt és az alközponti funkciók elérhetőségét. A cég kész megoldásokkal rendelkezik bármilyen, a távmunka kommunikációs vonatkozásaival kapcsolatos feladatra.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele új munkát keresne, ha többet kéne bejárnia az irodába 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 3 hónapja
- Ezekért a fejlesztésekért térnének vissza az irodába a hibrid munkarendben dolgozó munkavállalók 3 hónapja
- A férj egy vagyont keresett azzal, hogy lehallgatta felesége munkahelyi hívásait 3 hónapja
- Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege 3 hónapja
- A cégek ötöde szigorított a home office szabályokon 4 hónapja
- Fordulópont jöhet: visszaesett a munkaerő-felvétel 4 hónapja
- A távmunka nem öli meg az üzleti utazást, csak átalakítja azt 5 hónapja