Először lett női művészeti igazgatója a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának
Marin Alsop amerikai karmester a The Guardian brit napilapnak elmondta: reméli, hogy "első nőnek lenni" hamarosan már nem lesz hír - írja az MTI.
A karmester a brit napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés számára elfoglalni a klasszikus zene székhelyének ilyen fontos posztját, ugyanakkor reméli, hamarosan már nem lesznek olyan hírek, amelyben arról írnak, hogy valaki első nőként csinál valamit.
"Megtisztel, hogy első lettem, de azért megdöbbentő, hogy még ebben az évben, évszázadban és itt is első nő lehet valaki" - fejtette ki Alsop.
A karmester a jövőre ötvenéves bécsi rádiózenekart "innovatív és élvonalbeli" együttesként méltatta, amely felvállalta, hogy "váratlan dolgokat tegyen". Mint hozzáfűzte, nagyon meghatotta, hogy a zenészek maguk választották meg a zenekar élére, ahol az együttest 2010 óta vezető Cornelius Meistert követi.
A The Guardian emlékeztetett arra, hogy a Bécsi Filharmonikus Zenekar csak a közvélemény nyomására, húsz évvel ezelőtt kezdett hivatalosan női zenészeket alkalmazni. Közben a zenekarban már 26 éve hárfázott Lelkes Anna, ám ezt sohasem ismerték el, és a felvételeken is csak a keze látszódhatott. A zenekarban ma is nagyon kevés a női zenész.
A New Yorkban született Alsop kilencéves kora óta készült karmesternek, később Leonard Bernstein tanítványa lett. Szenvedélyes, de józan vezénylési stílust képvisel, nagy hangsúlyt fektet a fiatalok számára szervezett zenekari programokra. Kulcsszerepet játszott az idei Bernstein-centenárium globális ünnepségsorozatának előkészítésében.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja