Elkötelezettség a kiválóságért díjat nyert a Salva Vita
A Salva Vita Alapítvány a második civil szervezet Magyarországon, amely megszerezte az "Elkötelezettség a Kiválóságért" elismerést. A díjat azok a szervezetek kapják, amelyek bizonyítják, hogy megtették az első lépéseket a szervezeti kiválóság útján.
Az önértékelés során azonosították erősségeiket, valamint a fejlesztésre szoruló területeket. Ezeket rangsorolták, meghatározták a legfontosabb és legsürgősebb feladatokat, majd kidolgozták a fejlesztési tervet.
A rangsorolás alapján három fejlesztési projektet valósított meg az alapítvány:
- részstratégiák tervezése,
- teljesítményértékelési rendszer bevezetése,
- vevői elégedettségmérés rendszerének kidolgozása.
A projekteket részletesen bemutatták a "Szövetség a Kiválóságért" Egyesületnek, amely ez alapján ítélte meg az alapítványnak az elismerést.
Az alapítványról
A Salva Vita Alapítvány hatodik éve foglalkozik intenzíven minőségbiztosítással és minőségfejlesztéssel. 2004-ben az elsők között vezették be Magyarországon a PQASSO (azóta magyar viszonyokra adaptált és átkeresztelt MINTA- Minőség menedzsment Társadalmi szervezetek és Alapítványok számára) önértékelésen alapuló, kifejezetten non-profit szervezetek számára kidolgozott brit minőségbiztosítási rendszert.
A 2007-ben lezárult MINTA minőségfejlesztési ciklus során a Salva Vita Alapítvány sikeresen valósította meg a minőségmenedzsment rendszer második szintjét. 2008-ban úgy döntöttek, hogy továbblépnek és elindulnak a minőségfejlesztés nemzetközileg is elismert útján. Megpályázták az EFQM (European Foundation for Quality Management) "Elkötelezettség a Kiválóságért" minőségi díjat, amelyet sikeresen elnyertek.
A Salva Vita Alapítvány törekszik arra, hogy egy folyamatosan fejlődő, megújulni képes, a környezeti elvárásokhoz rugalmasan alkalmazkodni tudó szervezet legyen. A fejlődés zálogát a tudatos, eredményorientált minőségfejlesztési munkában látják.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Három ötlet, hogyan (ne) vitatkozzunk fiatalokkal 3 éve
- 11 tipp a sikeres céges vitákért (1.) 3 éve
- Az európai műszaki diploma rendszerét kidolgozó szövetség tagja lett a Műegyetem 4 éve
- Milliókat érő munkákat hoznak létre formatervezők és fogyatékos emberek közösen 5 éve
- Elfogadták a túlóratörvényt 5 éve
- Folyamatosan nő a fogyatékos emberek foglalkoztatása iránti igény 5 éve
- Egy nap munkában „ég és föld között” 6 éve
- Fogyatékossággal élők próbálhatják ki álommunkájukat országszerte 6 éve
- Új szereplők rúgták be munkaerőpiac ajtaját 6 éve
- Oktatási rendszerváltásért tüntettek Budapesten 6 éve
- Sztrájkoltak a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában 6 éve