kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Elkészült az autisták nappali foglalkoztatója

Több mint 150 millió forintos beruházás eredményeként elkészült Békéscsabán a fogyatékosok nappali foglalkoztató intézménye az autizmussal élők számára - értesült az Echo Tv.

Az avatási ünnepség előtti sajtótájékoztatón Szántó Tamás, az új intézményt működtető AUT-PONT Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, hogy a Békéscsabán 1999-ben megalakult alapítvány az unió által is támogatott HEFOP segítségével építette meg a közel négyszáz négyzetméter alapterületű foglalkoztatót.

Az intézményben, amelyhez a közel négyezer négyzetméteres telket a békéscsabai önkormányzat bocsátotta az alapítvány rendelkezésére, egyszerre 15, később 20 három és tizenhat év közötti gyermek foglalkoztatását és nappali ellátását tudják megoldani. Lehetőség nyílik arra is, hogy a 16 életév fölötti fiatalok és felnőttek számára is munka-rehabilitációs foglakoztatást és szintén nappali ellátást biztosítsanak.

Az intézményben szakképezett gyógypedagógusok, szociális ápolók és szociális munkások segítik a gyermekek képességeinek a fejlesztését.

A sajtótájékoztatón Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára elmondta: az ilyen civil szerveztek nélkül, pusztán az állam képtelen lenne megfelelő differenciáltsággal, odafigyeléssel, körültekintéssel kezelni ezt a problémát.

Az államtitkár az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatban kiemelte: támogatni kívánják a hasonló jelegű beruházásokat a jövőben is, ugyanakkor a legkülönbözőbb a tananyagfejlesztésektől kezdve a mentoráláson át, a képzésekig, és jó néhány más területen is lesznek olyan pályázatok, amelyeken ez a terület is indulhat.


Echo Tv
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk