Elindul a közmunkaprogram Nyugat-Dunántúlon
Ötszáz ember átmeneti foglalkoztatását három hónapig biztosító közmunka program indul hétfőtől a Nyugat-Dunántúli Régióban - jelentette be a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács csütörtökön Bükfürdőn tartott ülésén Kiss Ambrus, a regionális foglalkoztatási és munkaügyi szervezet főigazgatója.
"A munkaügyi kirendeltségek hétfőtől összesen kétezer regisztrált álláskeresőnek ajánlanak fel közmunkát, tapasztalataink szerint a megszólítottak negyede él a lehetőséggel" - mondta a főigazgató. Hozzátette: a projekt előírásai szerint a közmunkában foglalkoztatottak legalább 60 százalékának a rendszeres szociális segélyből élők köréből kell kikerülnie.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- 5 tipp, amivel jó toborzó lehetsz 3 hónapja
- Így alakult a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években 5 hónapja
- Kétszer emelt bért és bevezette az EAP programot a Rossmann - Kiss Judit HR vezető értékel 5 hónapja
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja
- "Komoly kihívás egy rohanó vonat előtt cserélni a síneket" - így látták az évet a HR vezetők: Endrei-Kiss Judit, RTL 5 hónapja
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 6 hónapja
- Nesze semmi: a garantált bérminimum emelésével szociális területen is lesz béremelés 7 hónapja
- Ünnepelték a szociális munkásokat - de hol marad a béremelés? 7 hónapja
- Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! 7 hónapja