Elengedhetik a járuléktartozást az egyéni vállalkozó alkalmazottja után is
Nemcsak saját, de az alkalmazottaik után is kérhetik a járuléktartozás könnyítését az egyéni vállalkozások. Július 10-e óta a kérelmező anyagi helyzete dönti el, milyen határozat születik. Az APEH egyik Békés megyei irodájának munkatársai azonban nem voltak képben, adja hírül a Népszabadság.
Kérdően néztek az APEH egyik Békés megyei irodájában arra az egyéni vállalkozóra, aki a járuléktartozása ügyében szeretett volna méltányossági kérelmet beadni. A vállalkozó a Népszabadságnak elmondta, hogy azután kereste fel a hivatalt, hogy értesült az Alkotmánybíróság (AB) határozatáról, melyben törölte az adózás rendjéről szóló törvényből azt a részt, amely nem engedte a tartozás mérséklését, elengedését a járulékok esetében. Az APEH munkatársai azonban nem voltak képben, a kérelemmel ezért nem is foglalkoztak, így az adózó dolgavégezetlenül távozott az irodából.
Nem jártak el helyesen az adóhivatal dolgozói - ez már a Pénzügyminisztérium véleményéből okoskodható ki. A konkrét ügyről érdemi álláspontot a részletek ismerete hiányában ugyan a tárcánál nem tudtak kialakítani, azonban megjegyezték, hogy az adózó által benyújtott méltányossági kérelemmel a hatóságnak abban az esetben is kötelessége foglalkozni, ha annak nem ad helyt. A kérelmet ez esetben határozattal kell elutasítani.
Mást is az adóhivatali alkalmazottak fejére lehet olvasni. Azt követően, hogy az Alkotmánybíróság határozatát közzéteszik a Magyar Közlönyben, az alkotmányellenesnek talált szövegrész hatályát veszti. A járuléktartozásról szóló határozat július 10-én jelent meg a közlönyben, vagyis akkortól jogszabályi alapja van a méltányossági kérelem benyújtásának a járuléktartozás esetében is.
Az ügyben az APEH-nek azt kell mérlegelnie, hogy a kérelem az adózó anyagi helyzete alapján megalapozott-e vagy sem. A PM szerint a jogszabályváltozás nyomon követése minden hatóság alapvető feladata; az APEH ezért nem is kap külön értesítést a közlönyben közzétett módosulásokról.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja
- Rétvári Bence: Megfeleződött a szegénységben élők aránya 2 hónapja
- Kell-e TB járulékot fizetnem, ha D minősítéssel százalékoltak le? 2 hónapja