Elefántkonferenciát rendeznek a Nyíregyházi Állatparkban
Háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött az elefántokkal foglalkozó állatkerti szakemberek számára hétfőn a Nyíregyházi Állatparkban.
Hozzátette, a helyszínválasztás nem véletlen, mivel a Nyíregyházi Állatpark azon kevés európai állatkertek közé tartozik, ahol mind az ázsiai mind az afrikai elefántot sikerrel tartják, sőt az afrikai fajból már néhány éve utód is született Nyíregyházán.
A szóvivő kifejtette: az emberszabású majmok mellett az elefántok tartása kívánja az egyik legnagyobb szakértelmet és figyelmet, ez egyben az egyik legveszélyesebb foglalkozás is az állatkertekben, ezért sem mindegy, hogy milyen metódus alapján bánnak a gondozók ezekkel a rendkívül intelligens és nagy gondoskodást igénylő állatokkal.
A szerdáig tartó szakmai tanácskozáson az afrikai és az ázsiai faj gondozásával is megismerkedhetnek a résztvevők. A napi állatkerti feladatok mellett szó lesz az elefántok helyzetéről, az élőhelyükön az állomány alakulásáról, de az európai tenyésztés lehetőségéről egyaránt értekeznek a meghívott szakemberek. A fontos állatgyógyászati és az elefántoknál lényeges lábápolási kérdések mellett szóba kerül az ideális takarmányozás, a környezetgazdagítás és általában az állatjóléti kérdések rendszere.
Az elméleti előadások mellett gyakorlati bemutatókat is tartanak: a park 13 éves, Kwanza névre hallgató elefánttehene vemhes lett, az anyaméhben fejlődő magzatról pedig egy speciális ultrahang készülékkel fognak felvételeket készíteni.
A dolog azért is érdekes, mert tavaly egy látogatónak sikerült rögzíteni az elefántnászt, így a nagyközönség előtt lesz végigkövethető a kiselefánt fejlődése a fogantatásától az első bizonytalan lépésekig – tette hozzá Révészné Petró Zsuzsa.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja