Eldőlt, lesz-e idén nyugdíjprémium
Farkas András nyugdíjszakértő a Népszavának nyilatkozott a nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekció kapcsán.
Biztosan nem lesz idén nyugdíjprémium – mondta Farkas András nyugdíjszakértő a Népszavának. Mint elmondta, a pluszpénz feltétele, hogy a GDP növekedése legalább 3,5 százalék legyen, de a gazdaság jelenleg recesszióban van, és a GDP emelkedése a legoptimistább számítások szerint sem érheti el az 1,5 százalékot. Farkas András kiemelte, hogy mára elvesztette jelentőségét a nyugdíjprémium: Egyszeri juttatás, ami a korrekcióval ellentétben nem épül be az ellátásba. A szakértő szerint a kormány a juttatást nem tartotta karban. Úgy látja, hogy a nyugdíjprémium a 13. havi nyugdíj 2022-től történt teljes, ráadásul felső korlát nélküli visszavezetése miatt is okafogyottá vált.
Farkas András a novemberi nyugdíjkorrekcióról is szót ejtett. Bár a KSH múlt héten közölt inflációs adatai alapján már megjelentek kalkulációk arról, hogy novemberben mekkora kiegészítés érkezhet az érintetteknek, annak összegét most még nem lehet tudni. A szakértő szerint az éves nyugdíjas infláció az első nyolc havi tapasztalatok alapján a 18,7 – 19,2 százalékot is elérheti, a korrekció pedig 2,5-, legfeljebb 3,5 százalék lehet majd.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja